Drámai rangadót játszott a Seregélyes és az Enying! FOTÓK!

Fejér megye, Fejér Megye II
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Elképesztő izgalmakat hozott az egyaránt dobogóért küzdő Megye II-es gárda, a Seregélyes és az Enying ütközete. A dráma a véghajrában következett be.

A Seregélyes tudósítója így fogalmazott:
“Húsvét vasárnap az Enyinget fogadtuk. Rangadónak indult és az is lett belőle! Egy nagyon jó iramú, fordulatos mérkőzés volt! Mindkét csapatnak voltak helyzeteik, talán nekünk valamivel több volt.

A 18. percben vezetést szereztek egy elkapkodott bedobás után a vendégek Vass révén. Előtte nekünk már volt 2 nagyobb helyzetünk Szurovcsják Lászlónak köszönhetően, de kimaradt mindkettő, bár az egyik kapufa volt. Nyomtunk, kezdeményeztünk, de a félidőig nem sikerült kiegyenlíteni, pedig a szél is minket támogatott…

Félidőben megbeszéltük, hogy nem szabad feladni, mert éreztük, hogy meglehet a meccs! Határozottan ment ki a csapat és sikerült is viszonylag hamar egyenlíteni az 55. percben, amikor Rácz Gergő volt eredményes! Maradtunk utána továbbra is lendületben és talán jobban fölénybe is kerekedtünk. Főleg, hogy mi többet is tudtunk cserélni így frissíteni a csapatot, ami be is jött, mert a csereként beálló Szurovcsják Ricsi szépen bevágta a lasztit a rövid felsőbe a 86. percben! Igazi csapatmunka volt ismét lehozni egy rangadót! Bravó srácok!”

Seregélyes – Enying 2-1 (0-1)
Seregélyes, vezette: Krajcsovics (Nagy T., Kovács G.)

Seregélyes: Závotka – Miklós, Princz (Szurovcsják R.), Szurovcsják L. (Nagy B.), Helbig, Puszta, Benczik Cs., Györe, Rácz (Penzer), Ihász (Kű), Benczik A.
Enying: Dobai – Kovács L., Simon M., Kalló, Megyeri, Báles, Szili (Harangozó), Bogár, Vas T., Paluska K., Zsifkovics.

Gól: Rácz (55.), Szurovcsják R. (86.) ill.: Vas T. (18.)

Seregélyes - Enying

kép 1 / 74

Ajánlott cikkek:

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM