Dráma a 93. percben Lepsényben!

Fejér megye, Fejér Megye II
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

A kiesés elől menekülő LMSK hátrányból kezdte a második félidőt, amely során büntetőt rontott, a hajrában aztán jött a drámai fordulat!

Az LMSK tudósítója így fogalmazott:

“Szeles időben futottak ki a csapatok vasárnap délután a pályára, és a kezdősípszót követően egymásnak is esett a két gárda. Az első negyed órában mindkét kapu veszélyben forgott, de vagy a támadók voltak pontatlanok, vagy a kapusok voltak a helyükön. Lassan átvettük a mérkőzés irányítását és a nagyobb helyzeteket inkább mi dolgoztuk ki, de nem sikerült gólt szerezni. A 38. percben aztán jött a hidegzuhany. Egy kipattanó labdából megszerezte a vezetést az Adony (0-1), így egygólos hátrányba vonultunk szünetre.

A második félidő elején azonnal letámadtuk ellenfelünket, szerettünk volna minél előbb egalizálni. Erre a legnagyobb esély a 67. percben nyílt, amikor is büntetőhöz jutottunk, de ezt nem sikerült értékesíteni. Ez viszont nem hogy demoralizálta volna a csapatot, hanem szerencsére jobban felpörgetett mindenkit, és még nagyobb lett a győzni akarás. A meccs hajrájában aztán egy szép kontratámadás után Nyikos egyenlített, 1-1. Ekkor még volt vissza a rendes játékidőből 3 perc és némi hosszabbítás. Látszott a csapaton, hogy nem elégedett senki az iksszel, így tovább rohamoztuk a vendégek kapuját. A 93. percben aztán ez a lelkesedés gólt szült, amikor is egy szögletet követően Lázár volt jó helyen, és egy lecsorgó labdát védhetetlenül vágott az adonyi kapuba, 2-1.

LMSK

Csapatunk nagyot küzdve, izgalmas percekben gazdag meccsen tartotta itthon a pontokat, és bátran mondhatom, nem érdemtelenül.”

LMSK Cobra Sport – Adony 2-1 (0-1)
Lepsény, vezette: Szabó László

LMSK Cobra Sport: Kovács Z. – Sütő, Horváth A. (Csizmadia), Szipőcs M., Nyikos, Balla, Lázár, Bagó (Szente), Halász (Doma), Zsiga, Cziczinger.
Adony: Schmidt – Budai, Kovács J., Szántó I. (Kovács M.), Szántó P., Vukajlovics, Németh T., Topp, Erdei, Böjte, Broschek.

Gól: Nyikos (87.), Lázár (91.) illetve: Kovács J. (38.)

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?