Címke: tudósítás
Nadrág nélkül is nyert a Cece Kisapostagon!
Győzelemmel kezdte a tavaszt a Megye III-as Déli csoport harmadik helyén álló Cece, mely furcsa közjáték után tudott pályára lépni a két kiállítással tartó mérkőzésen.
Tordas: 3 győzelem a hétvége mérlege!
Tordas Megye I-es és Megye III-as felnőtt csapata is három ponttal gazdagodott a hétvégi fordulót követően, sőt, az ifik is nyerni tudtak.
Zárkózik a Videoton Baráti Kör, mely alaposan meglepte a Vált!
A Zimmermann Tamás által vezérelt Videoton Baráti Kör csapatát sokan már biztos kiesőként könyvelték el, ám úgy tűnik, a kemény munka kezdi meghozni a gyümölcsét. Az ifi továbbra is verhetetlen!
Bakonycsernye – Mány: Tudósítás a vendégek nézőpontjából!
A Mány felnőtt és ifi csapata is megnehezítette a listavezető Bakonycsernye dolgát a legutóbbi fordulóban, melyet a csernyeiek nehezen viseltek. A gólcsend erősen vitatott körülmények között tört meg.
Fordulatos meccset játszott a Nagyvenyim a Mezőfalvával! FOTÓK!
Rendkívül izgalmasan alakult a Megye III-as Déli örangadója, melyen ellentétes félidők után alakult ki a végeredmény. Két tizenegyesnek is tanúi lehettek a nézők.
Győzelemmel kezdte a tavaszt a Sárszentágota!
Szép számú szurkolótábor előtt hazai környezetben kezdte meg a második félévet a Sárszentágotai SK. A hazaiakat az elején meglepte ugyan a Sárkeresztes, a vége azonban sima győzelem lett.
Veszélyben a Mezőfalva: Átgázolt rajtuk a Sárbogárd!
A Sárbogárd jobb helyzetkihasználással megérdemelten gyűjtötte be a három pontot Mezőfalván. Bezerédi Ádám kétszer is feliratkozott a góllövőlistára. A Mezőfalva vészesen közel maradt a kieső zónához.
Presztízsmeccset játszott a Bakonycsernye a Mány ellen!
A legutóbbi szezonban még óriási rangadónak számított a két csapat ütközete, most azonban inkább a csernyeiek számára volt rendkívül fontos a három pont megszerzése.
Pontot szerzett a Baracs a Martonvásár otthonában! FOTÓK!
A dobogós együtteseket üldöző Martonvásár a hétvégén az újonc Baracs alakulatát fogadta. A mérkőzés toronymagas esélyesei a hazaiak voltak, ám a Baracs újabb nagycsapat orra alá tudott borsot törni.
Bicske-Velence: Három mintaakció után három gól! FOTÓK!
A csákvári műfüves pályán került sor a Megye I-es rangadóra, melyen a veteránokkal erősítő velenceiek meglepetésre készültek a Bicske ellen.