Címke: fejér megye kettő
Megye II: Ismét élen az Aba-Sárvíz, nyert a Pátka is
Visszavette a vezetést a Soponya legyőzésével az Aba-Sárvíz, a Pátka pedig megerősítette helyét a tabella élén.
Döntetlenre végződött a Kápolnásnyék-LMSK mérkőzés
Korán vezetést szerzett a Lepsény a Kápolnásnyék otthonában. A szünetben is vezettek a vendégek, végül pontosztozkodásra került sor.
Magabiztosan nyert a Bakonycsernye a Bodajk ellen
Bár a bodajkiak nagyon fogadkoztak, nem tudták megnehezíteni a csernyeiek dolgát.
Megye kettő: friss szombati eredménysor
Két bajnoki címre hajtó csapat, a Bakonycsernye és a Baracs is pályára lépett szombaton.
Megye kettő: a 19. forduló következik
Kisláng-Enying és Bakonycsernye-Bodajk rangadókat rendeznek a hétvégén a megye kettőben. Az Aba-Sárvíz Soponyára látogat, a Pátka a Vált fogadja.
Döntetlent hozott az Etyek-Vál mérkőzés
Már az első percben vezetést szerzett a Vál, sőt, a félidőben is vezetett, mégis otthon tartott egy pontot az Etyek.
Megye kettő: hozta a kötelezőt az élmezőny
Nem ment simán a tavaszi rajt az élmenők többségének a megye kettőben, most azonban egyik bajnokaspiráns csapat sem hibázott.
Sima Pátka győzelem az LMSK ellen
Múlt heti botlását javítva könnyedén nyert hazai pályán a listavezető Pátka a lepsényiek ellen.
Nyolcgólos meccsen tíz emberel nyert az Adony
Kétgólos hátrányból, tíz emberrel állt fel a padlóról az Adony Seregélyesen Szántó Patrik mesterhármasával.
Gólzáporos meccsen abai siker a Nagylók ellen
Tíz gól esett az Aba-Nagylók összecsapáson. A gólkirály-jelölt Killer hiába triplázott, végül az abaiak nyertek.









