Szerző: Tímár Dóra
Iváncsai győzelem az újonc Aba otthonában
Az Iváncsa harmadik bajnoki mérkőzését is nagy különbséggel nyerte. Az abaiaknak tovább kell várniuk első pontszerzésükre.
Enying – Adony képgaléria!
Szántó Patrik vezérletével izgalmas, küzdelmes mérkőzésen sikerült megszereznie az Adony csapatának szezonbeli első győzelmét, méghozzá idegenben, az Enying otthonában. Képgaléria.
Nehezen, de legyűrte az Adony az Enyinget!
Az Enying veretlensége megőrzésére, az Adony viszont első győzelmére készült a hétvégén. Végül szoros mérkőzés után a vendég adonyiak örülhettek.
Mány – Bakonycsernye képgaléria!
Az első percben megszerezte a Mány a vezetést a pályaavató mérkőzésen a Bakonycsernye ellen. Végül valódi gólfesztivál kerekedett, összesen nyolcszor zörrentek a hálók. Képgaléria.
Nyolc gólt hozott a Mány pályaavató mérkőzése!
Hosszú idő után ismét Mányon rendezte hazai mérkőzését a Mányi TK. Óriási rangadóra számíthattak a szép számban kilátogató nézők, hiszen az ellenvél a nagy rivális Bakonycsernye volt.
A Pátka története első pontját szerezte a Megye I-ben!
Második hazai mérkőzésén történelmi tettet hajtott végre a Pátka labdarúgó csapata. A jó erőkből álló Gárdony ellen sikerült meglepetést okoznia a hazaiaknak, és megszerezni az első bajnoki egységet.
Baracs – Martonvásár képgaléria!
Két piros lap is tarkította a Baracs és a Martonvásár négy gólt hozó, fordulatos csatáját. A szünetben még a vendégek vezettek, de az újonc végül otthon tartott egy pontot. Képgaléria.
A Baracs a Martonvásár ellen is pontot szerzett
Jól kezdte a szezont az újonc Baracs, mely megőrizve hazai pályán veretlen mérlegét a jó erőkből álló Martonvásár ellen is gyűjtött egy egységet.
Megye III: A Főnix egy híján húszat lőtt, az Isztimér nem állt ki
Már csak három kilenc pontos csapat maradt a megye háromban. A Főnix mellett az Alcsútdoboz és a Mezőszilas rendelkezik ennyi egységgel.
Sárbogárd: Megvan az első győzelem, az áldozat a Mezőfalva
Második hazai mérkőzésén győzelemmel örvendeztette meg a Sárbogárd szurkolótáborát. Bár a Mezőfalva ráijesztett a hazaiakra az első félidő közepén, végül magabiztos sikert arattak a vendéglátók.









