Hónap: 2017 április
Fejér Megyei Kupa: Betliztek a Megye I-es csapatok, öten sem tudtak nyerni
Bravúrosan teljesített a Pákozd, a Nagylók és a Nagykarácsony is, ezen gárdák egyaránt magasabb osztályú riválisukkal szemben harcoltak ki hőstettel felérő eredményt.
Három piros és nyolc gól a VBK-Kőszárhegy rangadón!
A kiesés elől menekülők csatáján már az első félidőben sor került két kiállításra, mely alapvetően meghatározta a mérkőzés végkimenetelét. A találkozón nyolcszor zördült a háló.
Seregélyesen vendégeskedett az Ikarus! FOTÓK!
A tavasszal még veretlen Seregélyes a bajnoki cím legfőbb várományosát, az Ikarus-Maroshegy gárdáját fogadta a legutóbbi játéknapon. Komoly izgalmakra volt kilátás a végül három gólt hozó találkozón.
Kilenc gól Vajtán: Hihetetlen meccset játszott a helyi U16 a Sárbogárddal!
Elképesztő izgalmaknak lehettek tanúi azok, akik az előző fordulóban kilátogattak Vajtára, hogy megtekintsék az utánpótlás csapat soros mérkőzését a Sárbogárd ellen.
Kitömte a Kápolnásnyék a Pákozdot!
Újabb gólzáporos találkozón van túl a KVSE és a Pákozd, ám ezúttal közel sem voltak kiegyenlítettek az erőviszonyok. A nyékiek valósággal bedarálták ellenfelüket.
A cserék döntötték el a Mór II. és a Pázmánd ütközetét!
Közel egy órányi gólcsendet a frissen beállt játékosok lendülete törte meg a Mór II és a Pázmánd mérkőzésén. A dobogóra hajtó móriak gólkülönbség javítás helyett alaposan megizzadtak.
Kiélezett csatát vívott a Ráckeresztúr és az LMSK!
Első tavaszi hazai győzelmére készült a Ráckeresztúr, mely a második félévben igencsak hektikus formát mutató Lepsényt látta vendégül vasárnap. Az öt gólt hozó találkozó izgalmasan alakult.
Tizenkét gól született az Aba-Mór mérkőzésen!
Ismét gólzáporos mérkőzést játszott az Aba, ám a hazai pálya előnye ellenére ezúttal sem volt oka az örömre Bor József Dezső csapatának. A móriak részéről Végvári és Kaszás is duplázott.
Egy gól és egy vitás helyzet a Pátka és a Bicske ütközetén! FOTÓK!
A Pátkára kilátogató nézők csupán egyetlen gólt láthattak a hétvégén. A hajrában egy erősen büntető-gyanús szituációt követően nem 11-est, hanem műesést ítélt a játékvezető, sőt, a piros is villant!
Ercsi-Martonvásár: Kiállítás után dőlt el a találkozó! FOTÓK!
A szomszédvár rangadón már az első félidőben villant a piros, mely után egy perccel később megszületett a három pont sorsáról döntő találat.