Címke: sárosd
Iváncsáról igazolt a Sárosd: fiatal kapust és támadót szerzett meg az együttes
Hanzli Dominik és Bolla János Ákos az elmúlt években Iváncsán szerepelt, most a vármegye egyes bajnokságban bizonyíthatnak. A 19 esztendős Hanzli Dominik korábban a Seregélyes, a Vasas, a MOL Vidi […]
Sárosd: Négyen is távoztak a csapattól
A címvédőtől többen is magasabb osztályba igazoltak. A Sárosd együttesétől távozott négy labdarúgó. A Gárdony színeiben folytatja Oláh Dániel, Balatonfürdere igazolt Újbári Ádám és Meszlényi Balázs. Ők hárman tehát az […]
Megye I: Bajnok a Sárosd – VIDEÓ!
A Mór 40 percig bajnoknak hihette magát, aztán jött Szalai Pál Viktor gólja. A listavezető Sárosd hazai pályán, 3 pontos előny birtokában fogadta a Mór csapatát a szezonzárón. A hazaiknak […]
5 gól és 3 piros Sárosdon!
Az ellentétes félidők meccsén a 90. percben dőlt el a 3 pont sorsa. A Sárosd vereséggel, a Velence győzelemmel kezdte a szezont, így a sárosdiak némiképp motiváltabban várhatták a két […]
Az NB III-ba igazol Killer
A Fejér megyei első osztály társ-gólkirálya új kihívásokat talált. Az Iváncsa honlapja tette közzé a következő sorokat: “Az első érkezőkről is beszámolhatunk, hiszen aláírt a Fejér megyei első osztályú bajnokság […]
Küzdött, de lemaradt a dobogóról az Ercsi
Szoros csatában a Sárosd nyerte a 6 pontos rangadót. Az Ercsi tudósítója így írt: “Az első félidőben jobban játszott a csapat két nagy helyzete volt de azok ki is maradtak. […]
Nagy lépést tett a Sárosd a bronzérem felé
Szekeres és Killer is duplázott a Mezőfalva otthonában. A Mezőfalva tudósítója így írt: “Szomszédvári rangadóra érkezett a Sárosd csapatunkhoz a 28. fordulóban. A mérkőzés 2. percében vitatható büntetőt kapott a […]
3 gól és 2 piros a Sárosd-Martonvásár meccs mérlege – FOTÓK!
A játékvezető viszont nem sokat mérlegelt, amikor a lapokhoz kellett nyúlnia. A Martonvásár tudósítója így írt: “Az első 15 perc kiegyenlített küzdelmet hozott a paprikás hangulatú találkozón, a következetlen játékvezetés […]
Átgázolt a Sárosdon a Bicske! FOTÓK!
Továbbra is kapott gól nélkül menetel tavasszal a Vukmir-legénység. A Bicske tudósítója így fogalmazott: “Mit lehet mondani, amikor egy hazai csapat szinte tökéletes játékkal 4-0-ra vezet bő félóra után egy […]
Döbbenet: Beleköpött a Sárosd a móriak levesébe!
A móriak nagyarányú győzelemmel szerették volna átvenni a vezetést a tabellán, ám a dolgok máshogy alakultak.