Sárosd-Bicske: Egyetlen gól döntött!

Fejér megye, Fejér Megye I
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Nagy nyomás volt a bicskeieken, hiszen az Iváncsa botlásával esély nyílt számukra az éllovas megközelítésére a Sárosd otthonában. Egy órát követően született meg a derbi első és egyben egyetlen találata.

A Bicske tudósítója így fogalmazott:
” Zsákmányra vadászó gólya fogadta a bicskei játékosokat a sárosdi pályán, ahogy a védett madár, úgy végül a Bicske sem engedte el csőréből a nehezen megszerzett prédát, azaz a 3 pontot. Változékony idővel indult, majd szakadó esővel zárult a rangadó jellegű találkozó, amin a negatív sorozatban lévő hazaiak a kifejezetten jól játszó Dvéri vezetésével végül nagyon megszorongatták a második BTC-t.

Raffai Rudolf vezető edző Szilágyi betegsége miatt a Milinte 8 – Katona 5, Sötét 6, Máj 7, Dukon 6 – Pump 5, Móri 6, Rigó 6 – Molnár 5, Németh 5, Varga 5 összetételű kezdőt küldte pályára, csereként pedig Köntös 7 (46.p. Molnár helyett), Bencze 0 (85.p. Pump helyett), Deák 0 (88.p. Németh helyett) és Szarvas 0 (92.p. Móri helyett) kapott ezúttal lehetőséget. Huszáros sárosdi rohamokkal indult a mérkőzés, a 2. percben Dvéri 22 méteres szabadrúgását vetődve ütötte ki Milinte. A 7. percben Katona lecsúszott 30 méteres lökete szállt jócskán mellé, 5 perccel később Móri remek megkerülős csellel hagyta faképnél Susát, azonban beadása elszállt a gólra éhes Németh mellett.

A 18. percben Kállai lőtt 20-ról a pontatlan vendégvédelem mellett, a labda Milintét érintve hagyta el a játékteret. Egy perc múlva Dvéri lőtt 25 méterről mellé, majd Kovács fejelt mellé 10 méterről. A 33. percben Móri csavart a jobb kapufa mellé, a 38. percben pedig ugyanő hagyta ki az első meccslabdát, amikor egy kényszerítő után ziccerben gyakorlatilag elhagyta a labdát, így a védők felszabadíthattak. A 39. percben óriási hazai helyzet maradt ki, a felívelt szabadrúgást Truszek 5 méterről nem tudta bebólintani. Az ideges hangulatú, vibráló első félidő sárosdi kontrával zárult, Dvéri jól dobta ki oldalra a labdát Ladányinak, aki azonban keresztbe ellőtte a játékszert. Ősszel sem volt könnyű a BTC-Sárosd mérkőzés (9. és 88. percben lőtt gólokkal nyertek a hazaiak) és most is a háromesély érzésével vonulhattak pihenőre a labdarúgók.

Az 51. percben Kovács erőtlen 28 méteres lövése halt el Milinte kezében, majd kiegyenlített mezőnyjátékot követően szinte a semmiből szerzett vezetést a Bicske! A 61. percben Móri ívelt szögletet a hosszúra és a hátráló Rigó G. 7 méterről úgy bólintott a kapuba, hogy Rigó Á. csak beleütni tudott a labdába (0-1). A 65. percben a csereként beálló Köntös 23 -ról lőtt, kifelé csavarodó labdáját Rigó Á. bravúrral ütötte szögletre. A 73. percben Vajda lépett ki, Dukonnal való ütközést imitáló műesését Bíró játékvezető sárgával jutalmazta tizenegyes helyett. A 77. percben eljött Németh meccslabdája is, a védőktől elé pattanó labdát 12 méterről nagy helyzetben emelte Rigó Á. kezébe. A 80. percben Vajda lövését védte biztosan Milinte, majd Killer lőtt fölé 26-ról. Óriási sárosdi nyomást hozott az utolsó 5 perc, a 87. percben Dvéri éles szögből leadott 8 méteres lövését védte Milinte, majd a hosszabbításban, a 94. percben Killer közeli bombáját óriási bravúrral védve hazamentette a 3 pontot a Bicskének.

Nagyszombaton nem nagyon ment a játék a bicskei gólgyárosoknak (Varga, Németh), de erről a sárosdi védelem tett igazán, amelynek tagjai piócaként tapadtak rájuk, s a vendég középpályások is csak szórványosan tudtak a szorításban akciót szervezni. Rigó G. nem először döntött el góljával szoros mérkőzést (elég, ha csak az iváncsai és a Szigetszentmiklós elleni hazai Magyar Kupa mérkőzést említjük), a Sárosd nagyot küzdött, de talán az igazi gólhelyzetek számát tekintve megérdemeltnek mondható a közepes fomában futballozó Bicskei TC győzelme.

Ercsi pontvesztésével (2-2) sikerült némiképp felzárkóznunk a listavezető Iváncsához. Jövő szombaton 16.00 órától a Mezőfalva érkezik a csákvári műfüves pályára!”

Sárosd - Bicske

kép 1 / 11

Sárosd – Bicske 0-1 (0-0)
Sárosd, vezette: Bíró Dániel
Gól: Rigó (61′)

Ajánlott cikkek:

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM