NB III: Bajnok az Iváncsa!

NB III
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Legnagyobb riválisát, a Kecskeméti TE csapatát győzte le a szezonzárón a Fejér megyei csapat.

“Május 30-án, vasárnap kora este elérkezett a mindenki által annyira várt Kecskemét elleni ’aranycsata.’ Játékosok, szurkolók és vezetők részéről érthető módon felfokozott várakozás előzte meg a mindkét fél által ’bajnoki döntőnek’ beharangozott találkozót – Szerencsére pont a mienken lehetett érezni legkevésbé ezt a feszültséget, de ne szaladjunk ennyire előre (…)

Hatalmas tömeg, becsélések szerint több mint félezer néző előtt a Prokop – Madarász, Aradi, Varga B. Csaba D. – Domokos, Szellák (Szauter), Cseszneki (Schnierer), Suszter (Gera D.), Vallejos (Pribék) – Balogh L. (Greksa) összeállításban kezdtünk” – írja az Iváncsa KSE weboldala.

“Az első percek tapogatózó játéka után már érezhető volt az az elán, és szenvedély, amit a csapat és az edzők ígértek, mondván, ha már megteremtettük az esélyt a bajnoki címre, élni is akartunk vele – Éltünk is!

A meccs első lehetősége ugyan a vendégek előtt adódott, miután a félpályától a kint álló Prokopot próbálták meg átemelni: A kivitelezés kintről nézve veszélyesebbnek tűnt, mint amekkora ‘riadalmat’ okozott kapusunknak.

A 10. percben jött el az első komolyabb sanszunk, miután a végig agilisan játszó Vallejos középről, mintegy 20 méterről leadott, ígéretesnek tűnő lövése szállt fölé egy védőről.

A meccs ezen szakaszában a felek még szögletek, szabadrúgások után próbáltak veszélyeztetni, ám egyik kapu sem forgott különösen komoly veszélyben – Nem úgy mint a 21. percben!

Egy labdaszerzést követő gyors Vallejos – Madarász összjáték után, jobbhátvédünk senkitől sem zavartatva centerezhetett a tizenhatos jobb oldaláról, beadására tökéletesen érkezett Suszter, aki elegánsan helyezett a kapus mozgásával ellentétesen a hálóba (1-0).

A korai vezető gól érezhető magabiztosságot adott csapatunknak, a túloldalon eközben a zavar jelei is mutatkoztak.

A szünetig komolyabb próbálkozásként egy Cseszneki-lövést -; míg Prokop kapuj előtt egy szöglet utáni, kapásból visszalőtt, végül számunkra szerencsésen megpattanó lövést jegyezhettünk fel.

A fordulást követően érezhető volt, hogy a Kecskemét próbált újítani. Az első percek némi rövidzárlata után csapatunk viszont hamar visszavette a kezdeményező fél szerepét, irányítva, kontrollálva a találkozót több lehetőséget is kidolgozva futballozott (Balogh és Aradi is nagyon közel járt fejjel az újabb találatunkhoz)
Érett nagyon a második gól, amelyre 62 percet kellett várni: Egy jobb oldali szöglet Varga Bencét találta meg a hosszú oldalon, középhátvédünk kapásból, jobbal, kíméletlenül lőtte ki a hosszú sarkot (2-0).

Az ekkorra érezhetően teljesen elfogyott vendég reményeket hat perccel később Aradi fejesgólja végképp szertefoszlatta (3-0) – Itt már mindenki tudta, hogy eldőlt a találkozó és a bajnoki cím sorsa is!

A meccs utolsó szakaszában a vendégek távoli kísérletekkel próbálkoztak, ám igazán komoly sanszunk nem akadt.

Csapatunk profi hozzáállást, szép futballt bemutatva, hű maradva támadó stílusához, a jelenlévők szerint is abszolút megérdemelten nyerte meg a találkozót, és lett a 2020/21-es idény bajnoka az NB III. Közép-csoportjában!

Hatalmas gratuláció a játékosoknak, a szakmai stábnak, a vezetőségnek, és persze páratlan szurkolóinknak! Utóbbi kapcsán köszönetet szeretnénk mondani a szép számmal csapatukat elkísérő vendég drukkereknek is, akik sportszerűen elismerve győzelmünket, megtapsolták a szerintük is jobbik csapatot!

Az Iváncsa KSE történelmének legsikeresebb és legeredményesebb szezonjának zárásaként következhetett a jól megérdemelt ünneplést!”

Iváncsa KSE – Kecskeméti TE 3-0 (1-0)
Gól: Suszter (21.), Varga (62.), Aradi (68.)

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?