Megye III: Bajban a Pázmánd? Kicsúszhat a kezükből a bajnoki cím!

Fejér megye, Fejér Megye III
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

A Kajászó alaposan megizzasztotta a pázmándiakat, az aranyérem sorsa múlhat ezen a Megye III-as Észak csoportban.

Több találkozót is pótoltak vasárnap a Megye III-ban, így az Észak csoportban is. A bajnoki aranyra hajtó Pázmánd fertályóra után vezetést szerzett Kajászón, ám a második félidő vége nem a pázmándiak szája íze szerint alakult. Történt ugyanis, hogy a 70. percben Kutait kiállította a játékvezető, ezt követően az emberelőnyt kihasználva Molnár egyenlített. A végén még két pázmándi pirosat kapott, és minden esély meg van arra, hogy e három játékos nem léphet pályára a szezonzárón a Dinnyés ellen – ez akár a Pázmánd bajnoki címébe kerülhet.

A csoport másik két találkozóján potyogtak a gólok, Lovasberényben tízszer zörgette meg a hálót a Mány II.-Csabdi, Zeittisch Bence egymaga négyszer volt eredményes. A Gyúró hozta a kötelezőt az Alcsútdoboz ellen.

Fejér Megye III. Észak Felnőtt

12. forduló

2021. május 30. vasárnap 17:00
Kajászó – Pázmánd 1-1

15. forduló

2021. május 30. vasárnap 17:00
Lovasberény – Mány II.-Csabdi 0-10

16. forduló

2021. május 30. vasárnap 17:00
Gyúró – Alcsútdoboz 4-1


Fejér Megye III. Nyugat Felnőtt

A Sárkeresztes két kiállítással tarkított, hétgólos mérkőzésen verte a Sörédet. A Kőszárhegy hatpontos derbit nyert a Jenő ellen, míg a Magyaralmás felzárkózott a Csókakőre közvetlen riválisa legyőzésével.

19. forduló

2021. május 29. szombat 17:00
Sárkeresztes – Söréd 5-2

13. forduló

2021. május 30. vasárnap 17:00
Kőszárhegy – Jenő 3-1

14. forduló

2021. május 30. vasárnap 17:00
Csókakő – Magyaralmás 2-5

17. forduló

2021. május 30. vasárnap 17:00
Sárkeresztes – Sárszentmihály 2-2

Fejér Megye III. Dél Felnőtt

A Dél csoportban bebiztosította bajnoki címét a Nagyvenyim, erről korábban már írtunk. Az Alap remizett a Sárszentágotával, ami egyik bronzért vetekedő csapat számára sem igazán jó eredmény.

15. forduló

2021. május 29. szombat 17:00
Nagyvenyim – Rácalmás 11-3

13. forduló

2021. május 30. vasárnap 17:00
Lajoskomárom II. – Dég 4-2
Alap – Sárszentágota 1-1

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?