Megszerezte első győzelmét az Iváncsa az NB III-ban!

NB III
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Elmozdult a kieső helyről az Iváncsa, miután megnyerte a Fejér megyei rangadót a DPASE csapata ellen. A mindent eldöntő momentumra a véghajráig kellett várni.

A még nyeretlen Iváncsa a veretlen Dunaújvárost fogadta az NB III Közép csoportjának negyedik fordulójában. A találkozó elején a vendégek kerültek mezőnyfölénybe, ám ez helyzetekben nem mutatkozott meg. Bő tíz perc elteltével egy megpattanó szabadrúgás után előnybe került az Iváncsa, a gólt a játékvezető Imriknek könyvelte el. A DPASE a félidő derekán Karacs révén egalizált egy szép akció végén. Több lehetősége is volt az újvárosiaknak a vezetés megszerzésére még a szünet előtt, ám újabb gól már nem született a pihenőig.

A második felvonásban kiegyenlített játék folyt, és az első nagy lehetőség a vendégek előtt adódott, ám a meccslabda kimaradt. A kontratámadás végén az Iváncsa nem kegyelmezett, Majláth a hazai szurkolók örömére bevitte a három pontot érő találatot.

Az Iváncsa első győzelmét ünnepelhette a rangadó megnyerésével, míg a Dunaújváros először kapitulált a szezon során. Az Iváncsa az M-Foci Kft. otthonába látogat, az alsóházi gárda ellen újabb pontokat gyűjthet, a DPASE pedig szintén esélyesként várja a Kozármisleny elleni találkozót.

Forrás: dpase.hu

Iváncsa – Dunaújváros 2-1 (1-1)

Iváncsa: Dániel, Balogh, Kertai, Imrik, Berényi (Cseszneki 46.), Bartha (Majláth 73.), Fekecs, Szauter, Pribék, Aradi, Folmer (Büki 66.). Vezetőedző: Domján Attila

DPASE: Vaszócsik, Zvara, Csendes, Farkas, Karacs, Dorogi, Király, Sándor (Ferencz 66.), Barna, Szepessy R. (Jerzsabek 70.), Tóth T. Asszisztens edző: Lőrincz Emil

Gól: Imrik (11.), Majláth (81.) illetve: Karacs (31.)
Sárga lap: 4-2

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?