Éledezik a Pátka: Megvan az első győzelem!

Fejér megye, Fejér Megye II
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

A teljes átalakulás óta először hagyta el nyertesen a pályát a Pátka csapata. A gárda első győzelme elképesztő izgalmak között született meg.

A Megye II-es Észak csoport negyedik fordulójában a szezont meglepően jól kezdő Csákvár II. fogadta a pont nélküli Pátkát. Az előző szezonban a kiesés elől harcoló házigazda háromból két mérkőzést nyert meg, a Pátka viszont nem túl könnyű sorsolása után első pontjai megszerzésére készült.

Fél órát kellett várni az első gólig, ekkor a tavaly még Pátkán futballozó Csikesz révén a Csákvár került előnybe. Még a félidő előtt kiegyenlített a Pátka Osváth góljával, ám Nagy F. révén ismét megszerezte a vezetést a vendéglátó, így 2-1 volt a félidőben az állás.

A szünet után folytatódott a gólzápor. A tavalyi keretből hűségesen a csapattal maradó Rózsa egyenlített, majd Gárber révén a 62. percben már a pátkaiaknál volt az előny. A különbséget kettőre növelte Prill a hajrá elején, 2-4 volt ekkor az eredmény. Közel negyed órával a lefújás előtt Csikesz tette izgalmassá a találkozót, aki duplázott volt klubja ellen, ám az egyenlítésre már nem maradt ideje a csákváriaknak.

A Pátka rendkívül izgalmas, fordulatos mérkőzésen gyűjtötte be a három pontot, és megkezdte a felzárkózást a középmezőnyre. Rózsáék a Videoton Baráti Kör ellen gyarapíthatják pontjaik számát vasárnap, míg a Csákvár szombaton a címvédő Bakonycsernye otthonában vendégszerepel.

Csákvár II. – Pátka 3-4 (2-1)
Csákvár, vezette: Mogyorósi Tibor.

Csákvár II.: Kovács D. – Szabó S. (Fehér), Hári, Csikesz L., Barócsi (Mézner) – Gulyás Gergő, Imrefy, Nagy F., Zámbó L. (Krausz) – Gulyás J. (Gulyás Gábor), Csikesz Z. (Turány). Vezetőedző: Takács József.
Pátka: Keserű – Gárber, Szakács, Samu (Tóth P.), Horgos (Márkus) – Hollósi, Prill (Csincsa), Rózsa B., Osváth – Tóth Á., Füleki.

Gól: Csikesz L. (30., 78.), Nagy F. (42.) illetve: Osváth (38.), Rózsa B. (48.), Gárber (62.), Prill (68.).

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?