Alba Liga: Nem lesz I. osztály?

Fejér megye, Kispályás bajnokság
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Egyelőre úgy tűnik, nincs elegendő számú nevező ahhoz, hogy elinduljon Székesfehérvár Városi Kispályás Bajnokságának első osztálya, így meglehetősen kacifántos helyzetbe kerültek a szervezők.

Példa nélkülien kevés csapat érdeklődik az iránt, hogy az Alba Liga keretein belül játsszon ősztől 5+1-es kispályás bajnokságban. A korábban Városi Kispályás Bajnokság néven futó rendszer alatt nem is oly rég még I/A és I/B csoportot is kellett indítani, az elsőosztályú pontvadászat anno 27 csapattal futott. Nos, ez már a múlté, jelenleg úgy tűnik, a legutóbb 7 csapatos minibajnoksággá redukálódó első osztályra eddig mindössze 4 csapat adta le a nevezését.

Lapunk úgy tudja, a szervezők további jelentkező hiányában nem indítanának I. osztályt, hiszen minimum 8 csapattal startolt volna az élvonal. Azt a furcsaságot elkerülendő, hogy ne legyen első osztály, a csoportokat nem számmal, hanem névvel látnák el. Az elmúlt szezonban is gyakorlatilag mindenki oda nevezett, ahová akart, függetlenül a megelőző bajnokságban elért helyezésétől, így ennek túl nagy jelentősége nem is volna.

A másodosztály küzdelmei az elmúlt években Székesfehérváron a Gombócleső utcai Főnix csarnok fedett műfüves pályáin kerültek megrendezésre. Elképzelhető, hogy ezzel a hagyománnyal is szakítanak a szervezők, és minden csapat maga választhatja meg hazai pályáját, ám továbbra is fedett helyszíneken képzelik el a bajnoki mérkőzéseket a Liga koordinátorai.

Mindenképpen fedett helyszínen szerveznék a kispályás meccseket a szervezők
Mindenképpen fedett helyszínen szerveznék a kispályás meccseket a szervezők

A tervek szerint az Alba Liga őszi szezonja szeptember 18. és december 22., míg a tavaszi szezon 2018. január 29. és május 18. között zajlana. A Liga rendkívüli értekezletet tart 2017. szeptember 11-én hétfőn a Művészetek Házában (korábbi nevén Barátság Háza), ahová várják a csapatok képviselőit.

A nyári átigazolási időszak hivatalosan 2017. szeptember 1. és szeptember 15. péntek 12:00 között tart, míg télen elméletben 2018. január 15. és január 26. péntek 12:00 között van lehetőség a klubváltásra.

Mindeközben az I. FociDrukker Bajnokság 2017. augusztus 22-én zavartalanul elrajtolt. A  6 csapatos kispályás liga Székesfehérváron, a Köfém műfüves pályáján zajlik, a listavezető Szfinx három forduló után vezeti a pontvadászatot.

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?