Iváncsa: Győzelem Tökölön és Monoron is!

NB III
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Az NB III-as rajtra készülő Iváncsa két sikeres felkészülési mérkőzést vívott meg az elmúlt időszakban. A piros-fehérek három új játékost is szerződtettek.

Július 26-án Monoron vendégeskedett az Iváncsa:

“Szerdán Monoron játszott az Iváncsa edzőmérkőzést. Az elmúlt idényben az NB III. Keleti-csoportjában második helyen végző monori gárda ellen 1-0-ra vezettünk Berényi góljával, amikor vihar miatt a 70. percben félbe kellett szakítani a mérkőzést. Mind az eredmény, mind pedig a játék képe biztatónak nevezhető a jövőre nézve!”

Monor – Iváncsa 0-1

A hétvégén Tökölön vendégszerepelt Domján Attila együttese:

“A hamarosan kezdődő NB III-as bajnokságra gőzerővel készülő csapatunk magabiztos játékkal, sok helyzetet kidolgozva végül 3:0-ás győzelmet aratott a Tököl elleni idegenbeli felkészülési találkozón. Gólszerzőink: Balogh L., Berényi B., Márki D.

Friss hír még, hogy újabb érkezőkről számolhatunk be, hiszen elkötelezte magát Folmer Krisztián, Andórczi Krisztofer és Schmidka Balázs is! Folmer 32 esztendős, rutinos támadó, aki a legutóbb NB III-as Komáromban játszott. Andórczi és Schmidtka fiatal és tehetséges játékosok. Előbbi Videoton nevelés, 19 esztendős szélső, aki a székesfehérváriak második csapatától érkezik; a 17. életévében járó, az elmúlt szezonban a Diósd felnőtt csapatában meghatározó szerepet betöltő, elsősorban belső védőként számításba vehető Schmidtka pedig korábban megfordult a fradi vagy a honvéd utánpótlásában is.

Sok sikert kívánunk új játékosainknak, akikkel lassan kialakulni látszik a felnőtt csapat kerete! A továbbiakban még két felkészülési találkozó, a keret “finomhangolása”, majd már a bajnoki rajt vár Domján Attila együttesére!”

Tököl – Iváncsa 0-3

Tudósított: Lestár István

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?