Drámai végjátékot hozott az Iváncsa és a Pécs ütközete!

NB III
Facebook
Facebook
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

A 90. percben beszállt cserejátékos döntötte el az NB III-as rangadót.

Az Iváncsa tudósítója így fogalmazott:

“Az újjáalakuló, korábban Iváncsán is dolgozó Sárai György által irányított PMFC ellen fontos hiányzója volt a csapatnak, ugyanis Fekecs Dávid sérülés miatt nem tudta vállalni a játékot. Így a Dániel – Varga B., Aradi, Kertai, Madarász – Pribék, Büki (Berényi, 80.), Cseszneki, Folmer (Majláth, 67.), Szántó G. (Szauter, 56.) – Balogh L. (nem lépett pályára: Illés, Kovács D., Huszty, Bognár B.) összeállításban kezdtünk.

A találkozó első perceiben mintha mindkét fél idegesen futballozott volna. Látszott az is, hogy komoly fizikai csatára van kilátás, hiszen – később egyre többször – kő kemény, már-már a durvaság határát is suroló belépőket láthattunk.

Szép lassan kezdte magához ragadni a kezdeményezést csapatunk, ez pedig eredményre is vezetett. Az első igazán komoly lehetőségből Balogh László ugyanis megszerezte a vezetést. Csatárunk Büki jobbról élesen középre lőtt labdájába fejelt bele, fejesébe a vendég kapus csak beleütni tudott, a labda pedig kikötött a kapu felső sarkában, 1-0.

A vezetés után sikerült beszorítani a megzavarodó pécsieket, ugyanakkor sajnálhatjuk, hogy nem sikerült bevinni a második találatot! Nem mondanánk azt sem,hogy ez bosszulta volna meg önmagát, viszont a szünet utánra megváltozott a játék képe. A PMFC feljavult, és bár ugyan úgy tűnt, egyik kapu sem forog veszélyben, az 50. percben Kesztyűs Máté váratlanul, a tizenhatoson belül kapott egy labdát, jobbról befelé húzott, és ballal a hosszúsarokba lőtt, 1-1. El kell ismerni, szép gól volt!

Az egyenlítés után becsülettel mentek előre a csapatok. Komoly gólszerzési lehetőség a rutinos Koller Krisztián előtt adódott, aki a félidő derekán már túljutott egy kiugratás után Dániel kapuson is, viszont rosszul helyezett lövése nagyjából az ötös sarkáról az oldalhálóban kötött ki. Kollernek ezek után volt még egy veszélyes szabadrúgása, amivel úgy tűnt, a PMFC el is lőtte utolsó puskaporát.

A hosszabbításra kanyarodva Cseszneki balról, élesen belőtt szabadrúgása után, megszerezhette volna a vezetést csapatunk is, pechünkre azonban Berényi szép csúsztatása éppenhogy elsuhant a kapufa és a berobbanó támadók előtt. Ekkor talán már a pályán lévő játékosok is elkönyvelték a döntetlent. Egy balszerencsés, pécsi térfélen történt labdavesztésünket kíméletlenül megbüntettek a vendégek! Gyors passzok után Koller indította a középen kilépő Kiss Krisztiánt, aki Dániellel szemben állva higgadtan a kapuba helyezett. 1-2. Kiss ahogy mondani szokás nyerő cserének bizonyult, lévén, hogy a 90. percben állt be, nem kizárt, hogy időhúzó jelleggel…

Baloghék ezúttal nem voltak szerencsések - fotó: FociDrukker.com
Baloghék ezúttal nem voltak szerencsések – fotó: FociDrukker.com

Számunkra balszerencsés kimenetelű találkozó volt! A nagyszerű bajnoki rajt után reméljük, és bízunk is a csapatban, hogy mielőtt kimászik a gödörből. Javítási lehetőség a következő héten, a Szekszárd otthonában!”

Iváncsa KSE – PMFC 1-2 (1-0)
Iváncsa, vezette: Zám Zsolt

Iváncsa: Dániel – Balogh L., Kertai, Madarász, Szántó (Szauter 56.), Varga, Aradi, Folmer (Majláth 67.), Cseszneki, Pribék, Büki (Berényi 80.). Vezetőedző: Domján Attila
PMFC: Somogyi – Juhász, Pinczés, Szellák, Koller, Fujsz (Varró 93.)., Varga, Valkovszki (Kiss 90.), Erdős, Péter (Kálmáén 39.), Kesztűs. Vezetőedző: Sárai György

Gól: Balogh L. (15.) illetve: Kesztyűs (50.), Kiss K. (95.)

Forrás: Iváncsa KSE

Facebook
Facebook
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?