Az újonc Taksony is legyőzte az Iváncsát

NB III
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Nem kezdődött túl jól Domján Attila csapatának szezonja, ez a gárda szezonbeli negyedik veresége.

Az Iváncsa KSE tudósítója így fogalmazott:

“Kissé szűkös kerettel – Büki is csatlakozott a sérültekhez – utaztunk az újonc otthonába. Domján Attila a Dániel – Huszty, Aradi, Pribék, Madarász, Bognár, Szántó, Varga B., Folmer, Cseszneki, Balogh L. összeállítású tizenegynek szavazott bizalmat. A cserepadon Illés, Kovács D. (ők ketten nem szálltak be) Berényi, Szauter és Kertai ültek.

Az első fél órában abszolút ellenfelünk fölé tudtunk kerekedni, irányítottuk is a játékot, melynek eredményeképpen Balogh László a 20. percben meg is szerezte a vezetést. A vezető gól mintha túlságosan is megnyugtatta volna a csapatot. A hazaiakat utólag már részlet kérdése, hogy mi, vagy a saját lelkesedésük hozta fel, de még az első félidőben visszajöttek a mérkőzésbe, és egyenlíteni tudtak.

A fordulást követően mintha az öltözőbe maradtak volna a fiúk, hiszen amolyan igazi hidegzuhanyként a Taksony a 49. percben egy fejes góllal már 2:1-re vezetett… Hátrányban némiképpen felocsúdott a csapat, ismét mi irányítiottunk, de az ellenfél kellemetlen stilusával nem sikerült igazán mit kezdeni. A hazaiak jól őrizték az előnyt, melyet az utolsó pillanatokban egy véleményes tizenegyessel meg is dupláztak. Számunkra ez a találat duplán tagikus, hiszen Aradit a büntető előtt második sárga lapja miatt kiállították.

Abszolút meglepő és váratlan vereség volt ez (is), egy szerényebb képességű, ám nagyon lelkes ellenféllel szemben.”

Taksony SE – Iváncsa KSE 3-1 (1-1)
Dunaharaszti, vezette: Szabó Levente

Taksony SE: Iváncsics – Hesz, Farkas, Namquita, Patály, Hamar (Galambos), Wágner, Pfister (Kozári), Szmloa (Bábik), Sárossy, Szilágyi.
Iváncsa KSE: Dániel – Balogh L., Bognár, Szántó (Kertai), Varga, Aradi, Folmer (Berényi), Cseszneki, Huszty (Szauter), Pribék, Madarász. Vezetőedző: Domján Attila

Gól: Namquita (35., 49.), Farkas (94., 11-es) illetve: Balogh L. (20.)
Kiállítva: Aradi (93.)

Forrás: Iváncsa KSE
Fotó: Taksony SE Facebook

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?