A Dabas ellen sem nyert az Iváncsa

NB III
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

A pontszerzés viszont összejött a piros-fehéreknek.

Az Iváncsa tudósítója így fogalmazott:

“Jópár hináyzója akadt a Dabas ellen Domján Attila együttesének. Ebből adódóan némiképp felforgatott összeállításban kezdtünk: Dániel – Madarász, Kertai, Szauter (Kovács D., 90.), Pribék, Varga B. (Fekecs), Cseszneki, Szántó, Folmer (Berényi, 65.), Huszty, Balogh L. összetételben kezdtünk.

A tapogatozó kezdés után, csapatunk ragadta magához a kezdeméyezést. Előbb Folmer lőtt éles szögből mellé, majd Szántó ívelt Balogh fejére, aki nagyjából 12 méterről éphogy a jobb kapufa mellé helyezett. Ezek után Folmer nagy pillanata jöhetett volna el: támadónk okosan át akart ívelni a kint ácsorgó dabasi kapuson, csakhogy az utolsó pillanatokban Sebestyén visszaért és a földre ütötte a játékszert.

Bő 20 perc kellett a vendégek elős komoly lehetőségéhez, szerencsénkre azonban Cverjankov Dalibor nagy helyzetben 6 méterről lőtt fölé. Pár perccel később azonban már Fortuna sem segíthetett! Egy védelmi hiba után,
Földes ment el a jobb szélen és középre tett labdáját Sándli közelről sodorta a kapuba (0-1). A gól érezhetően kissé megfogta csapatunkat, és csak Dániel bravúrja kellett ahhoz, hogy ne szerezzen újabb gólt a Dabas. Az első félidő vége felé aztán kezdtünk életjeleket mutatni. Előbb a 37. percben Balogh került erősen vitatható helyzetben a földre a tizenhatoson belül, ám a játékvezető sípja néma maradt. Nem sokkal ezután Szauter egyéni akciója után még csak az oldalháló rezgett – nem úgy mint a második félidő legelején!

Szántó a 48. percben egy gyönyörú csel után 17 méterről a bal alsó sarokba lőtt (1-1). És ha már egy üzlet beindult… Újabb három perc elteltével Szántó szabadrúgása a felső lécről Szauter elé pattant, aki fejjel a kapuba bólintott (2-1). A vezetés megszerzése után több gólszerzési lehetőségünk is volt, melyek során kétszer is a gólvonalról mentettek a vendég védők. Előbb Cseszneki balról, majd jobbról is próbálkozott; aztán Balogh lőtte keresztbe a labdát a kapu előtt. Sajnos ahogy az a futballban oly sokszor megtörtént már, a kimaradt lehetőségek megbosszulták önmagukat! A 86. percben egy bal oldali vendég szöglet után a hórihorgas Takács fejelt közelről Dániel kapujába, 2-2.

A mérkőzés képéről elmondható, hogy inkább a Dabas irányította a játékot, nagyobb gólszerzési lehetőségeink viszont nekünk voltak. Mindezek fényében talán igazságosnak is tekinthető a döntetlen – Persze ha csak még egy helyzetet sikerült volna értékesítenünk…

Ha az eredmény miatt lehetne is akár hiányérzetünk, a csapat hozzáállása miatt már egyáltalán nem! Folytatás 22-én, szombaton, 13:30-kor a Nagykanizsa elleni idegenbeli Magyar Kupa találkozóval!”

Iváncsa – Dabas 2-2 (0-1)
Iváncsa, vezette: Gaál Gyöngyi

Iváncsa: Dániel – Balogh É., Kertai, Szántó, Varga (Fekecs 46.), Szauter (Kovács D. 90.), Folmer (Berényi 65.), Cseszneki, Huszty, Pribék, Madarász. Vezeteődző: Domján Attila
Dabas: Sebestyén – Molnár, Csendes, Szenes (Takács 57.), Sándli (Fitos 69.), Sárközi, Crkvenjakov, Erős, Fritz, Földes (Seregy 57.), Eördögh. Vezetőedző: Kerekes Barna

Gól: Szántó (48.), Szauter (51.) illetve: Sándli (27.), Takács (86.)

Forrás: Iváncsa KSE
Fotó: Varga Luca

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?