Osztálykülönbséggel verte a Dinnyés az Újbarok csapatát

Fejér megye, Fejér Megye III
Facebook
Facebook
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

A Dinnyés kevesebb mint 10 perc alatt eldöntötte a pontok sorsát. Malasics elemében volt, 4 gól mellett kiosztott pár gólpasszt is.

A Dinnyés nem sokat teketóriázott, rögtön nekiesett ellenfelének, mely korábban elért pár figyelemre méltó eredményt, hiszen megrángatta az élcsapatok bajszát is. Ennek ellenére már a hatodik percben előnybe kerültek a hazaiak, amikor Malasics szögletét fejelte a rövid felsőbe Borbély. A következő bal oldali szögletet ismét Malasics végezte el, ekkor Pintér érkezett, és a megpattanó fejes utat talált a hálóba. A félidő vége felé maga Malasics is betalált, eltolta a kapus mellett a játékszert és éles szögből a hosszú alsóba gurított.

A szünet után folytatódott a dinnyési gólparádé. Malasics lépett ki, egy az egyben a kapussal szemben átemelte a labdát a hálóőr felett, majd a keresztlécről visszapattanót a menteni igyekvő védő és kapus mellett a hálóba fejelte. Pár perccel később ismét Malasics volt a főszereplő, ismét egyedül vihette kapura a labdát, elhúzta a kapus mellett majd az üres kapuba helyezett. A következő akciónál Becséri indult meg nagy tempóval saját térfele közepéről, egy remekbe szabott indítással egyedül tört kapura, a védők állva maradtak. A védő értékesítette helyzetét, a bal alsóba lőtt. A következő találatot Fekete jegyezte, majd ismét Malasics következett: Tóth B. indítása találta üresen, és Malasics megszerezte önmaga negyedik, csapata nyolcadik gólját. A végén a labdát szerző Hajdú B. passzolta fel a labdát Tóth B. irányába, aki átvette azt, majd 22 méterről a kissé kinn álló kapus fölött a keresztléc léc alá lőtt.

A Dinnyés ilyen arányban is teljesen megérdemelten nyert.

Dinnyés - Újbarok

Dinnyés – Újbarok 9-0 (3-0)

Dinnyés, vezette: Horváth II. József

Dinnyés: Berényi (Dimitrov 62.) – Kovács T., Becséri, Hajdú B., Sági, Tóth B., Fekete E., Borbély (Keresztesi 70.), Malasics (Mong 80.), Pintér, Kamocsa (Mészáros 46.). Vezetőedző: Kovács András
Újbarok: Pingrácz – Nagy M. (Demeter 51.), Czemmel, Kővári, Fekete T., Kocsner, Szabó J., Tóvári, Balla (Nagy Á. 46.), Jenei, Szabó B. (Horváth Á. 70.)

Gól: Borbély (6.), Pintér (9.), Malasics (31., 51., 53., 77.), Becséri (61.), Fekete (65.), Tóth B. (86.)

Facebook
Facebook
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?