9 gólos meccsen, őrült izgalmak után nyert az Iváncsa!

NB III
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

A kényszerű okok miatt erősen foghíjas kerettel rendelkező Iváncsa a Vecsést látta vendégül. A találkozó vége némileg váratlan izgalmakat tartogatott.

Két eltiltott játékos, Aradi Csaba és Berényi Balázs mellett a sérültek listája is jelentős, ami minden bizonnyal komoly fejtörést okozott a mesternek, Majláth Henrik, Bartha Tibor és Kónya Krisztián sem tudta vállalni a játékot.

A rossz előjelek ellenére már az első negyedórában látszott, hogy a hazai együttes természetesen győzelemre játszik. A vendégek jobbára a védekezéssel voltak elfoglalva, és a megszerzett labdákkal kontrákból próbáltak veszélyeztetni.

Nem is kellett sokat várni az első hazai gólra. A 15. percben megszereztük a vezetést, Büki Baltazár ugratta ki Balogh Lászlót, aki két vendég védő között kilépve mintegy 15 méterről a jobb alsó sarokba lőtt, 1-0. A bekapott gól felpaprikázta a vendég együttest és fokozatosan átvették a játék irányítását. Több veszélyes szöglet rúgást is elvégeztek, amiből végül is gól nem született. Az Iváncsa viszont újabb találatot ért el. A 23. percben Balogh László most előkészítőként jeleskedett, jobb oldalról beadott pontos passzát Folmer Krisztián váltotta gólra, 2-0. A 35. percben szépített a Vecsés, a hazai védelem hibáját kihasználva Kaiser László ment el a bal oldalon és lőtte ki a bal alsó sarkot, 2-1. Az első játékrész befejezése előtt 2 perccel jobb oldali sarok rúgást végezhettek el a hazaik, Büki Baltazár középre tekert labdája Szalai Vilmos hátáról a hálóba pattant, 3-1.

Fordulás után hazai akciókkal folytatódott a mérkőzés. Fekecs Dávid ment el a bal oldalon, majd a hosszú oldalon érkező Cseszneki Richárdhoz ívelt, aki mellel Balogh Lászlóhoz továbbította a játékszert. Gólkirály jelöltünk kapásból centikkel a jobb kapufa mellé lőtt. Pár perccel később Cseszneki már a vendég kapust is elfektette, de éles szögből leadott lövését a vendég védelem az alapvonalon kívülre vágta.

Csesznekinek a gólszerzésre is esélye nyílt - fotó: Varga Luca
Csesznekinek a gólszerzésre is esélye nyílt – fotó: Varga Luca

Ismét a bal oldalunk volt aktív, Varga Bence cselezte be magát a büntető területre, és 10 méterről a vendég kapusba lőtte a labdát. A mérkőzés 54. percében aztán már jobban célzott Balogh László, és megszerezte csapatunk negyedik gólját, 4-1. 4 perccel később Balogh egy bedobást követően a jobb összekötő helyéről 5-1-re alakította az eredményt. Ez volt a gólvadász 23. találata a bajnoki szezonban.

A következő bő negyedórában a Vecsés következett, zsinórban három gólt szereztek: Kemerle Dániel, Takács Zoltán és Koziorowski Richárd voltak a gólszerzők. Az utolsó tíz perc igen izgalmasra sikeredett. Bükit a büntető területen belül buktatták, a büntető azonban elmaradt, a játékvezető vonalon kívül látta az esetet. Nem sokkal később Balogh Lászlót a mezénél fogva rángatták, de ez is büntetlenül maradt. Hazai oldalon Dániel Csabának kellett nagyot védenie.

Az izgalmakban és gólokban gazdag mérkőzésen az Iváncsa tovább folytatta remek sorozatát. A három pont megszerzésével továbbra is harcban van a bronzéremért vívott küzdelemben, a veretlenségi sorozat padig már 16 mérkőzésre duzzadt.

A mérkőzés forgatókönyvéhez hozzátartozik, hogy a 81. percben a sérüléséből felépült Imrik Lászlót egy újabb sérülés miatt kellett nyolc percnyi játék után lecserélni.

A következő fordulóban Hódmezővásárhelyre utazik az Iváncsa.”

Iváncsa – Vecsés 5-4 (3-1)
Iváncsa, vezette: Sipos Katalin

Iváncsa: Dániel – Balogh, Kertai, Hauser, Varga, Szauter, Fekecs, Folmer (Fazekas 82.), Cseszneki, Pribék, Büki (Imrik 81.). Vezetőedző: Domján Attila
Vecsés: Komora – Bojtor (Koziorowski 56.), Radnai, Petric (Molnár 74.), Kiss, Lajer, Csordás, Takács, Kemerle (Szabó 70.), Szalai, Kaiser. Vezetőedző: Szász Ferenc

Gól: Balogh (15., 54., 58.) Folmer (23.), Szalai (43., öngól) illetve: Kaiser (35.), Kemerle (59.)

Forrás: Iváncsa KSE
Fotó: Varga Luca

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?