16 hónap után hazai pályán kapott ki a Bicske

NB III
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Az NB III már más kávéház.

A Bicske részéről Venczel József így írt:

“Tétmérkőzésen utoljára 2018. április 22-én a Mór ellen kapott ki (0-2) hazai pályán a Bicske, vasárnap ezt a sorozatot törte meg az NB III Nyugati csoportjában a jó fizikumú labdarúgókból álló vendég Nagykanizsa csapata. A párás, fülledt melegben lejátszott találkozó nem csak emiatt marad emlékezetes a bicskei szurkolók számára. Soha nem vezetett még a Kerecsendi Kiss Márton utcában mérkőzést hölgy játékvezető, ezúttal azonban mindjárt ketten is képviselték a gyengébbik nemet a triumvirátusban, Sipos Katalin fújta a sípot, míg partjelzői Vad Anita és Kiss Balázs voltak.

Vukmir Dragan szakmai igazgató ezúttal is változtatott csapatán, amely a Zelizi 6 – Adorján 4, Sötét 5, Radó 5, Madarász 5 – Molnár 5, Nagy 5 – Tornyai 4, Erdős 5, Peinlich 5 – Varga 5 összetételben kezdett, míg csereként Rigó 5 (46.p. Tornyai helyett), Móri 5 (61.p. Molnár helyett) és Farkas 0 (77.p. Adorján helyett) érkezett.

A hazai csapat a 6. percben jutott el az első lehetőségig, ekkor Nagy labdáját Erdős lekezelte, majd a kint álló Borsi kapus felett a kapu mellé emelte. Két perccel később Erdős Varga baloldali beadását szorongatott helyzetben lőtte fölé. A 9. percben Horváth lőtt 25 m-ről, Zelizi szögletre mentett. A 14. percben Simonfalvi átívelését az Adorján mögül kilépő Vittman a hosszú sarokba fejelte (0-1).

A következő támadásnál Tornyai jobb oldali beadása az egyik vendég védőn megpattant, így is jó volt Vargának, de ő csúnyán a kapu fölé lőtt. A 27. percben Lőrincz ívelt fejese a kapu mögé esett. A 30. percben végletekig kijátszott ziccert hagyott ki a Kanizsa, Vittman lövését Zelizi bravúrral ütötte szögletre.

A 34. percben Madarász pontos bal oldali beadását Varga vétette el az üres kapu előtt. A 39. percben Horváth nagy erejű 30 méteres lövését védte a hazai kapus. A 41. percben Radó akadt össze Kováccsal a kaputól 14 méterre, Sipos játékvezető kissé túl szigorúan 11-est ítélt, amit Hampuk magabiztosan értékesített a kapu baloldalába (0-2). Az első félidő utolsó mozzanataként Vittman szabadrúgása után Major fejelt, Zelizi pedig kiütötte a labdát.

Az 59. percben Erdős ugratta ki Vargát, de a lövését követően a vendég kapus nyert. A 63. percben Peinlich indította Mórit, aki két remek csel után lőtt, a kapus még kiütötte a labdát éppen Varga elé, aki ezúttal nem hibázott (1-2).

A 69. percben Erdős labdájával Varga lépett ki ordító ziccerben, de 8 méteres lövését Borsi nagy bravúrral mentette. A 76. percben eldőlt a mérkőzés, egy jobboldali beadást a frissen beállt Herzsenyák Adorjánnal a nyakában, becsúszva a kapuba gurított (1-3).

A lefújás előtti pillanatokban Peinlich erős bal oldali beadását Rigó két lépésről, ajtó-ablak helyzetben a léc fölé vágta. Akciódús mérkőzésen a nagyobbnál is nagyobb helyzeteket is kihagyta a hazai csapat, ezért nem érdemelt pontot ezen a napon és több mint 16 hónapos, 22 veretlen hazai tétmérkőzésből álló sorozatát át kellett adnia a múltnak. A kanizsaiak lelkes szurkolótábora kitörő örömmel fogadta csapata idegenbeli bravúrgyőzelmét.

Sebeket nyalogatni nincs idő, vasárnap, szeptember 1-én 16.00 órakor az NB II-ből érkezett Credobus Mosonmagyaróvárhoz látogatnak Móriék, ahol ismét szoros meccs várható, hiszen mindössze 2 pont választja el a két csapatot egymástól. A 10. helyen álló Bicske kellő önbizalommal valamint pontosabb játékkal esélyes lehet a vasárnap Felcsúton tompa játékkal vereséget szenvedett (1-2) győr-moson-sopron megyei alakulatnál.”

Bicske – Nagykanizsa 1-3 (0-2)
Bicske, vezette: Sipos Katalin

Bicske: Zelizi – Adorján (Farkas O.), Sötét, Radó D., Madarász, Molnár V. (Móri), Nagy D., Tornyai T. (Rigó G.), Erdős, Peinlich, Varga Z. Szakmai igazgató: Vukmir Dragan.
Nagykanizsa: Borsi – Simonfalvi, Szegleti, Kovács Gy., Kretz, Gerencsér, Lőrincz (Bagó), Vittman (Fadgyas), Hampuk (Herzsenyák), Horváth B., Major. Vezetőedző: Barna László

Gól: Varga Z. (63.) illetve: Vittman (14.), Hampuk (42.), Herzsenyák (76.)

Forrás: 2060.blog.hu

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?