10 ember ellen sem ment az Iváncsának
Nem tudott élni az óriási lehetőséggel a Domján-csapat Szegeden.
Az Iváncsa másodedzője, Bozai Attila így fogalmazott:
“Azt tudtuk, hogy Balogh és Fekecs sérülés miatt nem játszhat, de a bemelegítésnél derült ki,hogy Pribék sem tudta vállalni a játékot, ezért az utolsó pillanatban Berényi került be a kezdőbe.
A kezdő sípszótól a hazaiak nekünk ugrottak és megpróbáltak a mérkőzés elején vezetést szerezni. Az első 15 percben jobbára a mi térfelünkön folyt a játék, a hazaiak főleg pontrúgásokkal próbálkoztak de egy veszélyesnek tűnő lövésen kívül (amit Szántó blokkolt), nem forgott veszélyben a kapunk. Negyedóra elteltével fokozatosan átvettük a játék irányítását és a vezetést is megszerezhettük volna. Büki labdájával Berényi szépen fordult be két védő között, de lövése az oldalhálóba kötött ki. Néhány perc múlva a hazaiak lábában is ott volt a gólt, de a jobb oldali beadást az érkező Beretka eltörte. A félidő hátralévő részében mezőnyben gyűrték egymást a csapatok.
A második félidőt sajnos nagyon rosszul kezdtük. A 49. percben szabadrúgáshoz jutottunk, amit kifejeltek a védők, de Varga visszaívelt labdája is rövidre sikerült , és ebből tudtak a hazaiak kontrázni. Pétert ugratták ki, aki ziccerben nem is hibázott. Tíz perc múlva megfogyatkoztak a hazaiak, Beretka durva belépője után mehetett idő előtt zuhanyozni.
De mielőtt reménykedni kezdtünk volna az egyenlítésben, már a hazaiak vezettek 2:0-ra (…) Egy szöglet után Gajág csúsztatott a kapunkba.
Az utolsó félóra a hazaiak térfelén zajlott, Madarász beadása után egy hazai védő kezére is szükség volt, hogy Bognár ne kerüljön helyzetbe, de a játékvezető sípja néma maradt. Hiába voltunk fölényben, a hazai csapat nagyon szervezetten védekezett és Bartha helyzetén kívül nem tudtunk komolyabb lehetőséget kialakítani. A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy a 85. percben Bognár is a kiállítás sorsára jutott, így 10 a 10 ellen fejeződött be a találkozó.
Egy kemény, harcos meccsen a hazaiak jó százalékban használták ki a helyzeteiket, ezért megérdemelt a győzelmük.”
SZEOL SC – Iváncsa KSE 2-0 (0-0)
Szeged, vezette: Maml Zoltán
SZEOL: Leindler – Rácz L., Grünwald, Gajág, Pócs, Beretka, Tomisic, Ondrejó (Buzás), Horváth P. (Lévai), Gál Sz., Péter (Kozics).
Iváncsa: Dániel – Kertai, Szántó, Berényi, Varga B., Aradi, Folmer (Bognár B.), Cseszneki, Huszty, Madarász, Büki (Bartha). Vezetőedző: Domján Attila.
Gól: Péter (49.), Gajág (62).
Kiállítva: Beretka (59.) illetve Bognár B. (85.)
Forrás: Iváncsa KSE
Fotó: SZEOL SC Facebook