Varga László duplája döntött Válon!
A 40 éves csurgói játékos elemében volt.
A Fehérvárcsurgó trénere így fogalmazott:
“Ahogy jeleztem egy hete is, nem feltartott kézzel utaztunk Válra. Konkrét elképzeléseink voltak a védekezésre, és a támadásra is.
Mezőnyjátékkal telt a mérkőzés első negyede, lehetőségek adódtak mindkét oldalon, de igazi nagy helyzet nem. Szereztünk ugyan egy gólt, de les miatt érvénytelenítették. Aztán a 22. percben Varga jó ütemben érkezett a kapu elé, és megszereztük a vezetést. Volt még lehetőségünk, de azokat elpuskáztuk, ellenfelünk egyik szögelténél bealudtunk, de kapusunk a helyén volt, így mondhatom, hogy megérdemelt vezetéssel vonultunk szünetre.
A második félidőben ellenfelünk próbált belehúzni, azonban védelmünk jól zárt, ellentámadásainkban benne volt a gólveszély, majd Varga ismét jól érkezett, és megduplázta saját és csapatunk góljainak számát. Ezután a hazaiak mindent egy lapra feltéve támadtak, volt is lehetőségük, de valaki tőlünk mindig jókor volt jó helyen, vagy ha mégsem, a váliak hibáztak.
Igazi csapatmunka volt, a 17 fős stábunk minden tagja beletette a melót, a mérkőzés egészét tekintve úgy érzem, megérdemelten győztünk. A végén (micsoda meglepetés!) a hazai nézők meghívták csapatunkat egy finom gulyáslevesre, és baráti hangulatban váltottunk néhány mondatot a mérkőzésről, ezúton is köszönjük!”
Vál – Fehérvárcsurgó 0-2 (0-1)
Vál, vezette: Horváth II. József
Vál: Kincses – Pintér, Bajor (Molnár P. 29.), Horváth Zs., Szoboszlai, Nádpor, Pálesz, Jakab, Zágoni, Kiss, Mayer. Vezetőedző: Sinkó Csaba
Fehérvárcsurgó: Rapali – Nagy B., Veres (Baksa 79.), Varga L. (Bernáth M. 65.), Bernáth P. (Huszár D. 57.), Baksa, Dreska (Kardos 84.), Csány, Guti (Kovács P. 72.), Andocsi, Lascsik. Vezetőedző: Veres Gábor
Gól: Varga L. (22., 53.)
Forrás és fotó: Fehérvárcsurgói Sportegyesület Facebook