Zabos Csaba lett a Bicske II. legjobb játékosa
Évet értékelt a Megye III-as bajnokaspiráns.
A Bicskei TC II. oldalán a következő összegzés jelent meg az évzáróról:
“December 11-én megtartotta a csapatunk az ifjúsági csapattal együtt az évzáró rendezvényt. Mozgalmas őszt tudhat maga mögött a csapat, amely nagyrészt az összecsiszolódásról szólt, az csak hab a tortán, hogy emellett kiváló eredményekkel büszkélkedhet a csapat. Köszönjük szépen a biztatást, igyekszünk meghálálni a tavasz során is. A csapat részt vesz a december 23-i alcsúti teremtornán, majd a szokásos januári szári tornán is, mielőtt nekivágnánk a csákvári téli műfüves bajnokságnak.
Díjaztuk továbbá az ősz legsikeresebb játékosait: Az ifjúsági csapat és a bajnokság őszi gólkirálya Cserkúti István lett, míg a legjobb játékosnak járó oklevelet Pásztor László zsebelhette be. A felnőtt csapatban az ősz és a bajnokság gólkirálya Nagy Károly lett (úgy, hogy sérülés miatt az utolsó mérkőzéseken pályára sem lépett, ezzel előnyt adva a vetélytársaknak), a legjobb játékos pedig a kiváló hálóőr, Zabos Csaba lett.
Találkozunk januárban.”