Visszalép a Martonvásár és a Baracs?

Fejér megye, Fejér Megye I, Fejér Megye II
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Minden valószínűség szerint legfeljebb 15 csapattal indulhat a Fejér Megyei I. osztály.

A Bicske feljutásával, valamint az Enying és a Polgárdi kiesésével három szabad hely keletkezett Fejér Megye I. osztályú bajnokságában.

Korábban a biztos résztvevők közé soroltuk a Martonvásárt, mely a 16 csapatos bajnokságban a 13. helyen zárt. Felröppentek azonban hírek a csapat háza tájáról, konkrétan Patkós Csaba vezetőedzőtől, hogy nem hogy a Megye I-et, de talán még a Megye II-t sem tudja vállalni a gárda, mely nem tudja költségvetésben felvenni a versenyt a megye egyes csapatokkal.

S ha mindez nem volna elég, a Baracs trénere, Idei Szabolcs úgy nyilatkozott, szinte biztosan a Megye II-ben indulnak a 2019/2020-as szezonban. Fiatal, baracsi labdarúgókat szeretnének a keretbe integrálni, akikkel aztán ismét megcéloznák a Megye I-et. A visszalépés azonban a következő idényre borítékolható.

Jelenleg tehát úgy fest, hogy a 2018/2019-es pontvadászat során Megye I-es tagságot kiharcoló 14 csapatból a Bicske mellett a Martonvásárt és a Baracsot is le kell húzni a listáról, ebben az esetben 5 helyet kellene feltölteni feljutókkal – ez pedig a kiosztott licenszek fényében nem lehetséges.

A Megye II-es Észak csoportból a Velence és a Bodajk is magasabb osztályba léphet, míg a Megye II-es Dél csoportból egyedül a Szabadegyháza rendelkezik a szükséges licensszel. Azt már korábban megírtuk, sem a Vál, sem a Vajta, sem a Perkáta nem indulhat a Megye I-ben a megye kettes élcsapatok közül.

Ekkor jön képbe a Megye I-es kiesők helyzete, akik közül az Enyinget biztosan felkérnek majd arra, hogy annak ellenére induljon ismét a megyei legjobbak között, hogy a 15. helyen zárta a szezont. A Polgárdit már tavaly ősszel kizárták, így a csapat kizárólag a megye háromba nevezhet.

Alighanem foghíjasan fog tehát megkezdődni a Megye I, méghozzá 15 csapattal, és erősen kérdéses, mekkora tétje lesz az új bajnokságnak – vajon ki akar majd azok közül feljutni, akik idén nem folyamodtak Megye I-es licenszért, s mi lesz abban az esetben, ha a Mór vagy netán a Gárdony feljut az NB III-ba jövő nyáron?

A várható Megye I-es csapatok listája:

  1. Sárosd
  2. Mór
  3. Gárdony
  4. Ercsi
  5. Főnix
  6. Ikarus-Maroshegy
  7. Sárbogárd
  8. Tordas
  9. Mezőfalva
  10. Lajoskomárom
  11. Kisláng
  12. Velence
  13. Szabadegyháza
  14. Bodajk
  15. Enying
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

One thought on “Visszalép a Martonvásár és a Baracs?

  • Nos, nem kell nagy jóstehetség hozzá, hogy kijelentsem, a következő 2-4 évben egyre kevesebb település csapata fogja tudni teljesíteni az utánpótlással kapcsolatos elvárásokat. És már nem csak azzal lesz gond, hogy a megyei I-es csapatok visszalépnek majd, mert nem tudnak összeszedni 5 utánpótlás csapatot, de még a megyei II-ben is vért izzadnak majd azért, hogy egy ifjúsági csapatra való játékost egy teljes szezonra mozgásban tudjanak tartani.

    A labdarúgásba egyre kevesebb gyermek áramlik be az alacsonyabb osztályokban. Aki még szeretne is labdába rúgni, meg még némi tehetsége is van, azokat sorra lehalásszák a nagyvárosi TOP klubok, vagy az akadémiák. A falusi csapatok ifjúsági korú játékosai egy héten 2-3 bajnokit játszanak, hogy működjön a rendszer, kockáztatva ezzel a korai kiégést, valamint a kisebb-nagyobb sérüléseket. A másik irányból megközelítve pedig számtalan 35 feletti játékos van még a megyei bajnokságokban. Rögzítsük gyorsan, nem csak darabszámnövelés miatt! Egész egyszerűen a tudásuk és a foci iránt mutatott alázatuk nélkül sokkal szürkébb és unalmasabb lenne a foci.

    Véleményem szerint a át kell gondolni a megyei labdarúgásban dolgozóknak az utánpótlás előírásokat. Évről-évre csökken a rendszerbe bekapcsolódó (Bozsik Program) gyermekek száma, ami sajnos teljesen normális, hiszen egyre kevesebb gyermek születik, s ők a szüleikkel együtt egyre több sportág közül választhatnak. Nem utolsó sorban pedig egyre több azon gyermek száma, akik egyáltalán nem sportolnak semmit. Hosszan, nagyon hosszan lehetne beszélni a tapasztalatokról, de a lényeg az, hogy az utánpótlásban számításba vehető gyermekállomány csökkenése miatt 10 év múlva reálisan egy 12 csapatos megyei I-et, két 12 csapatos megyei II-t és három 12 csapatos megyei III-at tudok elképzelni. Jelen pillanatban Fejér Megyében 74 településnek (község és város egyben) van legalább egy felnőtt labdarúgó csapata (108 település van a megyénkben). Összesen 84 csapat játszik a felnőtt bajnokságokban. Szerény becslésem szerint 10 év múlva 65 településnek lesz összesen 72 csapata. Hogy egyesülések lesznek, vagy netán valahol teljesen meg fog szűnni a foci? Nem tudom. De igazából olyan döntést nem lehet hozni, amivel ez a csökkenés megállítható lesz. Maximum a negatív hatásokat lehet majd mérsékelni!

Vélemény, hozzászólás?