VIDEÓ: Potyogtak a gólok az Aba és az Előszállás meccsén!

Fejér megye, Fejér Megye II
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Tóth Sándor 25 méteres bombagólt ragasztott az abaiak hálójába, de az Aba sem maradt adós a találatokkal.

Az Előszállás tudósítója így fogalmazott:

“Felnőtt csapatunk a 2. fordulóban Abára utazott, azzal a céllal, hogy minimum 1 ponttal térjen haza.

A találkozó eleje az ismerkedés jegyében zajlott, hiszen egyik csapat sem tudhatta, hogy milyen játékerőt képvisel az ellenfél. Negyed óra elteltével aztán a hazaiak átvették a játék irányítását, és a szélekről beadott labdákkal próbálták bevenni a kapunkat. Ez a törekvésük végül góllá is érett a 30. percben Balogh Tamás révén, 1-0. 
A gól felrázott minket, és egy szabadrúgást követően ki is egyenlítettünk. A hazaiak kapusa kiejtette a labdát,amire Németh Feri lecsapott és a hálóba juttatta a játékszert 1 perccel a bekapott gólunk után, 1-1.

A gyors gólváltás azonban nem ért véget, hiszen 2 perccel az egyenlítő gólunk után ismét egy szélről érkező támadás okozta vesztünket. Ekkor a menteni igyekvő Csontos Gabi pechesen ért a labdába és a saját kapujába juttatta azt, 2-1. A félidő hátralevő részében próbáltunk kiegyenlíteni, de csak helyzetekig jutottunk.

A második félidőre motiváltan jöttünk ki, és próbáltunk a hazai védelem mögé kerülni. A nagy akarásnak azonban az lett a vége, hogy újabb gólt kaptunk. A 49. perce már 3-1-re növelte előnyét az abai csapat.  Azonban csapatunk bizonyította, hogy van benne tartás, hiszen az 54. percben egy kipattanó labdát Tóth Sándor nagyjából 20-25 méterről elemi erővel küldte a hazaiak kapujába. Óriási gólt láthattak a nézők, 3-2.

Ez a gól ismét meghozta a reményt, hogy legalább egy ponttal távozzunk. A gólzuhatag tovább folytatódott. Egy egyéni hibának köszönhetően ismét 2 gólosra növelte előnyét ellenfelünk, 4-2. 2 percre a kapott találat után ismét mi következtünk a gólgyártásban. Egy szabadrúgást követően a kapus még védeni tudott, azonban a kipattanóra érkező Németh Feri valahogy bepaszírozta a labdát, 4-3.

Ekkor még 15 perc vissza volt a meccsből, és igyekeztünk is megszerezni az egyenlítő találatot. 1-2 lehetőségünkben még meg volt a sansz,hogy elcsípjük az 1 pontot. Sajnos ez nem sikerült, így maradt a 4-3. Összegezve elmondhatjuk, hogy a játék képe alapján az 1 pontot megérdemeltük volna. A labdarúgásban viszont a gólok száma a döntő különbség, és ebben az abaiak most jobbak voltak. Gratulálunk nekik!

Köszönjük a kilátogató szurkolóinknak a biztatást!”

Aba – Előszállás 4-3 (2-1)
Aba, vezette: Nagy Tamás.

Aba: Sereg – Mészáros, Zsifkovics, Denke, Lakk, Glócz, Madácsi (Huszti 87.), Galócz (Esze 73.), Réti, Balogh (Török 50.), Réti. Vezetőedző: Bor József Dezső
Előszállás: Orosz – Nyári, Csontos, Balogh N., Kiss Gy., Tóth S., Szalai (Bognár 73.), Eper, Bozsoki, Reichardt (Gergelyfi 58.), Németh F. Vezetőedző: Masinka Csaba

Gól: Balogh T. (30.), Csontos (3., öngól), Zsifkovics (49., 75.) illetve: Németh F. (31., 77.), Tóth S. (54.).

Aba-Sárvíz – Előszállás SE 2018.08.26. összefoglaló:Felnőtt csapatunk a 2. fordulóban Abára utazott, azzal a céllal, hogy minimum 1 ponttal térjen haza. A találkozó eleje az ismerkedés jegyében zajlott, hiszen egyik csapat sem tudhatta, hogy milyen játékerőt képvisel az ellenfél. Negyed óra elteltével aztán a hazaiak átvették a játék irányítását, és a szélekről beadott labdákkal próbálták bevenni a kapunkat. Ez a törekvésük végül góllá is érett a 30. percben Balogh Tamás révén. 1-0 A gól felrázott minket, és egy szabadrúgást követően ki is egyenlítettünk. A hazaiak kapusa kiejtette a labdát,amire Németh Feri lecsapott és a hálóba juttatta a játékszert 1 perccel a bekapott gólunk után. 1-1A gyors gólváltás azonban nem ért véget, hiszen 2 perccel az egyenlítő gólunk után ismét egy szélről érkező támadás okozta vesztünket. Ekkor a menteni igyekvő Csontos Gabi pechesen ért a labdába és a saját kapujába juttatta azt. 2-1A félidő hátralevő részében próbáltunk kiegyenlíteni, de csak helyzetekig jutottunk. A második félidőre motiváltan jöttünk ki, és próbáltunk a hazai védelem mögé kerülni. A nagy akarásnak azonban az lett a vége, hogy újabb gólt kaptunk. A 49. perce már 3-1-re növelte előnyét az abai csapat. Azonban csapatunk bizonyította, hogy van benne tartás, hiszen az 54. percben egy kipattanó labdát Tóth Sándor nagyjából 20-25 méterről elemi erővel küldte a hazaiak kapujába. Óriási gólt láthattak a nézők. 3-2Ez a gól ismét meghozta a reményt,hogy legalább egy ponttal távozzunk. A gólzuhatag tovább folytatódott. Egy egyéni hibának köszönhetően ismét 2 gólosra növelte előnyét ellenfelünk. 4-22 percre a kapott találat után ismét mi következtünk a gólgyártásban. Egy szabadrúgást követően a kapus még védeni tudott, azonban a kipattanóra érkező Németh Feri valahogy bepaszírozta a labdát. 4-3 Ekkor még 15 perc vissza volt a meccsből, és igyekeztünk is megszerezni az egyenlítő találatot. 1-2 lehetőségünkben még meg volt a sansz,hogy elcsípjük az 1 pontot. Sajnos ez nem sikerült, így maradt a 4-3. Összegezve elmondhatjuk, hogy a játék képe alapján az 1 pontot megérdemeltük volna. A labdarúgásban viszont a gólok száma a döntő különbség, és ebben az abaiak most jobbak voltak. Gratulálunk nekik! Köszönjük a kilátogató szurkolóinknak a biztatást! ???Hajrá ESE!?⚽️??

Posted by Előszállás SE on Monday, 27 August 2018

Forrás: Előszállás SE Facebook

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?