Vármegye III: Utolérte a Ráckeresztúr a Velencét, megállíthatatlan a Kisláng

Fejér megye, Fejér Megye III
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

A Kajászó és az Alap 6, a Nagylók 5 gólig jutott ezen a hétvégén.

Vármegyei III. osztály Észak Felnőtt 6. forduló

A Csókakő meglepetésre már a második percben vezetett Kajászón. A helyiek azonban megrázták magukat, és az egyaránt duplázó Bolla Tamás és Pfeiffer Róbert Sándor vezérletével hamar megfordították a meccset. A szünetben 6-1-re vezetett a Kajászó, végül simán nyert is.

A Vértesacsa a félidőben Szaller Tamás góljával vezetett, mégis kikapott a Pusztavámtól. A második félidő hajrájának kezdetén két perc alatt fordított a vendég együttes Kálhok Dániel és Veress Botond találatával.

A Dinnyés hatgólos meccsen megosztozott a pontokon a Baracska ellen. Pedig a dinnyésiek a hajrá elején még 3-1-re vezettek, ám a baracskaiak a 92. percben egyenlítettek Hőlaki Krisztián büntetőből szerzett góljával.

Ugyancsak 3-3-as döntetlennel ért véget az Iszkaszentgyörgy és a Kápolnásnyék II. csörtéje. Végvári Balázs 12 perc alatt már két gólnál járt, végül mesterhármasig jutott. Ez is kevés volt azonban a nyékiek sikeréhez, az iszkaiak egyenlítő gólja a 93. percben született, amelyet a veterán Balla Tamás jegyzett.

A Ráckeresztúr a triplázó Papp Gábor vezérletével érvényesítette a papírformát az Újbarok ellen hazai pályán. A vendégek szépítő találatát Sebján Péter Zoltán szerezte a 70. percben.

Fordulatos meccsen nyert a Tordas-Gyúró Egyetértés csapata Söréden. Az első félidő végén volt egy gólváltás a csapatok között, majd a második játékrész elején Varga László góljával átvette a vezetést a sörédi együttes. Három perc múlva büntetőből egyenlített Serák Attila, Ducsai Donát 69. percben szerzett góljával megnyerte a mérkőzést a vendég gárda.

2023. 09. 24. vasárnap 16:00
Kajászó – Csókakő 6-2
Vértesacsa – Pusztavám 1-2
Dinnyés – Baracska 3-3
Iszkaszentgyörgy – Kápolnásnyék II. 3-3
Ráckeresztúr – Újbarok 4-1
Söréd – Tordas-Gyúró Egyetértés 2-3

A tabella állása a 6. forduló után:

  1. Velence 13p
  2. Ráckeresztúr 13p
  3. Baracska 11p
  4. Iszkaszentgyörgy 10p
  5. Pázmánd 8p
  6. Kápolnásnyék II. 8p
  7. Kajászó 8p
  8. Dinnyés 8p
  9. Tordas-Gyúró Egyetértés 7p
  10. Pusztavám 7p
  11. Újbarok 3p
  12. Vértesacsa 3p
  13. Söréd 1p
  14. Csókakő 0p

Vármegyei III. osztály Dél Felnőtt 4. forduló

A rácalmásiak már szombaton begyűjtötték a pontokat, nézzük, mi történt vasárnap!

A Kisláng Burkus Balázs és Takács Marcell góljával fertály óra után kétgólos előnyre tett szert. Kovács Dávid Norbert a félidő derekán szépített. A szünet után sokáig nem született gól, majd Tury-Nagy Miklós találata eldöntötte a három pont sorsát. A hosszabbításban Horváth Viktor is beköszönt.

Az Alap megszerezte első győzelmét a duplázó Vargyas Milán vezérletével hazai pályán. A vendéglátó 2-0-ra vezetett a szünetben, majd két újabb gólt szerzett a második játékrész derekáig, amivel el is dőlt a pontok sorsa.

A Nagylók rendkívül magabiztosan nyert a Szabadegyháza ellen a papírformának megfelelően. Szekeres Szebasztián Zoltán duplával járult hozzá csapata sikeréhez.

Negyedik mérkőzését is megnyerte a Lajoskomárom II. A két Abáról igazolt játékos, Esze Zoltán és Lakk Péter találatával vezetett a lajoskomáromi együttes Kulcson a szünetben, és innen már egyértelmű volt, hogy mi lesz a találkozó kimenetele.

A dégiek öngólt vétettek a Vajta elleni találkozó elején, aztán gyorsan fordítottak. Szalkai Máté majd Varga Attila volt eredményes. A szünet előtt az előző idényben még Dégen futballozó Kovács Nándor egalizált. A második játékrész elején ismét Kovács Nándor villant, a végén pedig a csereként beálló Vinklár László is betalált, így a vajtaiak mindhárom pontot elrabolták Dégről.

A Cece már az első percben vezetett Bosnyák János találatával. A Kőszárhegy fertály órán belül fordított a duplázó Vágner Viktor vezérletével. A félidőderekán két újabb gólt szereztek a kőszerhegyiek, Mayer György és Tóth Kristopher szerzett gólt, így hamar eldőlt a pontok sorsa. A ceceiektől a szünet előtt Bosnyák Jánost, a találkozó végén pedig Király Gábort is kiállították, de újabb gól már nem született.

2023. 09. 23. szombat 16:00
Rácalmás – Tác-Csősz 4-3

2023. 09. 24. vasárnap 16:00
Kisláng – Sárszentágota 4-1
Alap – LMSK 6-2
Nagylók – Szabadegyháza 5-2
Kulcs – Lajoskomárom II. 0-4
Dég – Vajta 2-4
Cece – Kőszárhegy 1-4

A tabella állása a 3. forduló után:

  1. Kisláng 12p
  2. Lajoskomárom II. 12p
  3. Nagylók 9p
  4. Kőszárhegy 9p
  5. Vajta 7p
  6. Rácalmás 6p
  7. Sárszentágota 4p
  8. Alap 4p
  9. LMSK 4p
  10. Tác-Csősz 4p
  11. Kulcs 4p
  12. Dég 3p
  13. Cece 1p
  14. Szabadegyháza 1p

Nyitókép: FociDrukker.com

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?