Vármegye II: Megállíthatatlan a Bakonycsernye és az Adony, rangadót nyertek a móriak

Fejér megye, Fejér Megye II
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vármegyei II. osztály Észak Felnőtt 4. forduló

Zsinórban másodszor nyert a címvédő felcsúti csapat. A Fehérvárcsurgó ellen egy gólt szerzett a Puskás Akadémia III., Kalucza Bencze volt eredményes két perccel a szünet előtt.

A Pátka továbbra sem tudja igazolni, hogy helye lenne a vármegyei első osztályban. Ezúttal hazai pályán nem tudott gólt szerezni Balogh Benedek csapata a Bakonycsernye ellen. Sokáig úgy tűnt, egyik együttes sem talál be, végül Boros Bence 86. percben szerzett góljával nyertek a vendégek. Pedig ekkor a csernyeiek már emberhátrányban voltak, mivel a játékvezető a 74. percben kiállította Osgyán Mátét, és a már lecserélt Fodor Krisztiánt.

A Szár már a 20. percben vezetett Fenyvesi Szabolcs találatával, mégis kikapott hazai pályán a VBK-tól. A fehérváriak még a szünet előtt fordítottak Szilágyi Patrik Zoltán és Tóth Péter János góljával. A második félidőben Molnár Kristóf is feliratkozott a gólszerzők közé, majd Tóth Péter János a lefújás előtti percekben újabb gólt lőtt.

Az újonc móriak nagy skalpot gyűjtöttek be. Fazekas Zalán 63. percben szerzett góljával legyőzték a Pest vármegyei Herceghalom csapatát. A móriak annak ellenére, hogy csak most jutottak fel a vármegye háromból, a második helyen állnak a táblázaton.

A Mány-Csabdi egy órán át meccsben volt a pontokért a Vál ellen. Az 58. percben azonban kiállították a mányiak egyik játékosát, az emberelőnyt kétpercen belül kihasználta a Vál, Molnár Péter volt eredményes. 10 perccel a vége előtt Molnár Bence Róbert biztosította be a váliak sikerét.

A másik újonc, a Magyaralmás is jól teljesít. A Pákozd otthonában a 12. percben büntetőből szereztek vezetést az almásiak, Perina Márk váltotta gólra a 11-est. Bőhm Levente találatával a 37. percben egalizálta Pákozd, ám a szünet előtt gyorsan rúgott két gólt a vendég együttes. Előbb Malasics Gábor Csaba majd Krajcsovics Péter volt eredményes. Utóbbi játékos a mérkőzés hajrájában is szerzett egy gólt.

2023. 09. 24. vasárnap 16:00
Puskás Akadémia III. – Fehérvárcsurgó 1-0 (1-0)
Pátka – Bakonycsernye 0-1 (0-0)
Szár – Videoton Baráti Kör 1-4 (1-2)
Mór II. – Herceghalom 1-0 (0-0)
Mány-Csabdi – Vál 1-3 (1-1)
Pákozd – Magyaralmás 1-4 (1-3)

A tabella állása a 4. forduló után:

  1. Bakonycsernye 12p
  2. Mór II. 9p
  3. Etyek 9p
  4. Magyaralmás 6p
  5. Videoton BAráti Kör 6p
  6. Herceghalom 6p
  7. Puskás Akadémia III. 6p
  8. Pátka 4p
  9. Vált 3p
  10. Pákozd 3p
  11. Szár 3p
  12. Mány-Csabdi 3p
  13. Fehérvárcsurgó 1p

Vármegyei II. osztály Dél Felnőtt 4. forduló

A Sárosd II. együttese Mák Bence Péter góljával megszerezte a vezetést az Adony otthonában a 34. percben. Ekkor talán még az adonyiak sem remélték, hogy kiütéssel fognak nyerni. Pedig így történt, a szünet előtt Androsovits Brendon egalizált, ami megadta a második félidő alaphangját.

A fordulást követően a 66. percig kellett várni arra, hogy átvegye a vezetést az Adony, ekkor Balogh Bálint Lajos volt eredményes. A hajrában aztán parádéztak a vendéglátók, és négy újabb góllal magabiztosan nyertek.

A 30. percig kellett várni az első gólra Előszálláson ekkor a sárszentmihályi Lánczos Dávid talált be. Két percre rá Felker Barnabás egyenlített. Közvetlenül a szünet előtt Andrásy Márk góljával ismét a mihályiaknál volt az előny.

A folytatásban Gurdon Gábor hat percen belül két gólt szerzett, így úgy tűnt, eldől a meccs. A háromgólos hátrányból azonban fertály órán belül kettőt ledolgozott az Előszállás, előbb Kvárik Richárd majd Garbacz Szilárd lőtt gólt. Hiába volt hátra még 25 perc, újabb gól nem született, 4-3-ra nyert a Sárszentmihály.

A venyimiek valósággal megtáltosodtak, és újabb meccset nyertek. Slett Kristóf Ferenc már az ötödik percben betalált, majd Ráthgéber László értékesített egy büntetőt, így 20 perc után két gól volt a Nagyvenyim előnye. A szünet után Fekete Roland is eredményes volt, így el is dőlt a három pont sorsa. A hajrában szépített a Beloiannisz Váradi Kornél révén de ez csak az eredmény kozmetikázásához volt elégséges.

Az Aba már a 13. percben előnybe került a Polgárdi ellen Varga Zsombor István góljával. Nem sokáig örülhettek azonban a hazaiak, Hováth Zoltán ugyanis két percre rá egyenlített. A félidő derekán Budai József, majd Glócz Zoltán volt eredményes az abaiak részéről, így kétgólos előnnyel várhatta a vendéglátó a folytatást. A hajrá elején Baranyai Bence gólja után reménykedhetett a Polgárdi, hogy megcsíp legalább egy pontot, de újabb gól már nem született, maradt a 3-2.

A Káloz és a Besnyő megosztozott a pontokon gólzáporos mérkőzésen. A hazaiak részéről Tóth Zoltán kétszer, a vendégektől Boronyai Richád háromszor volt eredményes. A besnyői egyenlítő találat a 90. percben született.

A baracsiak már a második percben vezettek Palkó Szilárd Győző révén, Deli Adrián duplázta meg az előnyt a 9. percben. Végül hat gólig meg sem állt a Baracs, Huber Balázs két góllal vette ki a részét a sikerből. A találkozó 90. percében Vámosi Bence szépített 11-esből.

2023. 09. 24. vasárnap 16:00
Adony – Sárosd II. 6-1 (1-1)
Előszállás – Sárszentmihály 3-4 (1-2)
Nagyvenyim – Beloiannisz 3-1 (2-0)
Aba Sárvíz – Polgárdi 3-2 (3-1)
Káloz – Besnyő 3-3 (1-0)
Seregélyes – Baracs 1-6 (0-3)

A tabella állása a 4. forduló után:

  1. Baracs 10p
  2. Adony 9p
  3. Nagyvenyim 9p
  4. Aba Sárvíz 7p
  5. Polgárdi 6p
  6. Sárszentmihály 6p
  7. Nagykarácsony 6p
  8. Beloiannisz 5p
  9. Besnyő 5p
  10. Sárosd II. 2p
  11. Káloz 2p
  12. Előszállás 0p
  13. Seregélyes 0p

Nyitókép: Mór II.

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?