Vármegye II. Észak: A Pátka a dobogón telel, a Mór II. nem

Fejér megye, Fejér Megye II
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

A zárófordulót követően alaposan átrendeződött a tabella.

Vármegyei II. osztály Észak Felnőtt 13. forduló

A Csernye szombati sikeréről már írtunk, nézzük, mi történt vasárnap!

A felcsútiak a várakozásoknak megfelelően legyőzték a Mány-Csabdi együttesét. Ez volt a Puskás Akadémia III. hetedik sikere zsinórban.

A gólok sorát Tanárki Mihály nyitotta, majd Tóth Gábor is betalált, így fertályóra után már kettővel vezetett Szabó Dániel csapata. A szünet előtt Sólyom Tamás Kálmán révén szépített a Mány-Csabdi, ám a fordulás után a felcsútiak újabb két gólt szereztek.

Előbb Tóth Gábor, majd Boros Ferenc volt eredményes. Érdekesség, hogy Tóth Gábort a második gólja után kiállította a játékvezető, ám a felcsút csapatot ez sem zavarta meg.

A Magyaralmás remekül kezdett a Vál ellen. Pap Tibor a 3., Krajcsovics Péter pedig a 10. percben köszönt be. A szünetig az eredmény nem változott.

A váliak azonban a térfélcserét követően megtáltosodtak, és megfordították a meccset. Homoki Levente és Magyar Balázs góljait követően 9 percen belül már egyenlő volt az állás. A 67. percben Kővári Ferenc talált be, ezzel lett az eredmény 2-3.

A Mór II. és a Pátka rangadóját a pátkaiak nyerték. Tímár Szabolcs a 8. percben büntetőből volt eredményes, majd Takács Zalán köszönt be a szünet előtt. A második játékrészben nem született gól, így a pátkaiak telelhetnek a dobogón, a móriak pedig visszacsúsztak a negyedik helyre.

Izgalmas mérkőzést játszott egymással az Etyek és a VBK. A fehérváriak 12 perc alatt két gólt is szereztek, előbb Farkas Balázs Imre majd Tóth Péter János zörgette meg a hálót. Nem maradtak adósak a válasszal az etyekiek, akik a 15. percben büntetőből találtak be.

A szünet után nehéz helyzetbe kerültek a fehérváriak. Polacsek Dominik Tamás ugyanis begyűjtött egy piros lapot az 56. percben, ám az emberhátrányban futballozó VBK nem adta fel.

A következő gólra a második félidő derekáig kellett várni, amikor a VBK játékosa, Madarász Dominik köszönt be. Erre ismét Millner Márk válaszolt, ám gólja csak a szépítéshez volt elég, a meccset a VBK nyert.

A Szár a duplázó Farkas Bence vezérletével legyőzte a Fehérvárcsurgót 3-1-re. Sokáig úgy tűnt, döntetlennel zárul a találkozó, ám a véghajrában kétszer is mattolták a csurgói kapust Lacza Albert tanítványai.

2023. november 25. szombat 13:00
Bakonycsernye – Pákozd 4-1 (2-1)

2023. november 26. vasárnap 13:00
Puskás Akadémia III. – Mány-Csabdi 4-1 (2-1)
Magyaralmás – Vál 2-3 (2-0)
Mór II. – Pátka 0-2 (0-2)
Etyek – Videoton Baráti Kör 2-3 (1-2)
Fehérvárcsurgó – Szár 1-3 (0-1)

A tabella állása:

  1. Bakonycsernye 36p
  2. Puskás Akadémia III. 27p
  3. Pátka 24p
  4. Mór II. 24p
  5. Szár 19p
  6. Vál 16p
  7. Etyek 14p
  8. Magyaralmás 14p
  9. Herceghalom 12p
  10. Fehérvárcsurgó 12p
  11. Mány-Csabdi 12p
  12. Videoton Baráti Kör 11p
  13. Pákozd 3p

Arról, hogy mi történt a vármegye kettes déli csoportban, ide kattintva olvashatsz.

Nyitókép: Pátka Sportkör

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?