A Vajta a Lajoskomárom II legyőzésével már a második!

Fejér megye, Fejér Megye III
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Sorozatban ötödik győzelmét aratta a Vajta, zsinórban harmadszor rúgott négy gólt a csapat. Az ellentétes félidők mérkőzésén végül érvényesítették a papírformát a vajtaiak.

A Vajta részéről Csonka Csaba edző így fogalmazott:
“Kissé szeles, borongós időben kezdődött a mérkőzés. A vendégek uralták a játékot. Előbb Sinka játszotta magát tisztára de a kapufát találta el, majd ifj. Kovács N. esett el a tizenhatoson belül gyanús körülmények között.

Rengeteg szögletet rúgtak a vendégek eredmény nélkül. Pontosabban olyan eredménnyel ami nem nagyon tetszett. Tudniillik, ha vendég szöglet akkor hazai helyzet. A hazaiak háromszor vezették egy az egyben kapura a labdát. Először mellé, majd a kapus kezébe rúgták a labdát. A 45. percben azonban már nem volt kegyelem. Csizmadia határozottan értékesítette a lehetőséget.

A második félidőben egy másik Vajta jött ki a pályára . “Haraptak ” a fiuk. Na nem a szó szoros értelmében (mint bizonyos nevesebb játékos). Szigorúan véve 10 perc alatt eldöntötték a mérkőzést. Az 53. percben Kovács D. addig tologatta a labdát míg lövő helyzetbe került és hatalmas gólt rúgott a jobb felsőbe. Az 59. percben szerzett ifj. Kovács N. találat már nyugtatólag hatott az egész csapatra. A 63. percben Barsi kb. 20 méterről szépen helyezett a kapuba. A 69. percben Sinka okos helyzetkialakítás után vágta a labdát a léc alá. A mérkőzés hátralevő részében mezőnyjáték alakult ki.

Összességében a vendégek a második félidei játékuknak köszönhetően megérdemelten szerezték meg a három pontot az első játékrészben helyzeteiket elhibázó hazaiakkal szemben.”

Lajoskomárom II – Vajta 1-4 (1-0)
Vezette: Horváth Gergely

Lajoskomárom II: Katona – Banász (Fejérpataky Á.), Reizinger, Nagy M. (Balogh J.), Csulik G. (Csendes) – Horváth L. (Szilágyi), Fejérpataky V., Berta,
Sonkoly (Őri) – Zsoldos, Csizmadia R.
Vajta: Joháczi – Szalai R. (Móri), Barsi, Tángli (Handa), Rupa – Kovács D. (Főfai), Kovács II Nándor (Kovács I Nándor), Király, Sinka (Bosnyák) – Kovács M., Csányi.

Gól: Fejérpataky Á. (45′) illetve: Kovács D. (56′), ifj. Kovács Nándor (59′), Barsi (63′), Sinka (69′)

Az U16-os mérkőzésről a következőképp számolt be a Vajta tudósítója:
“Dobogós helyünk megtartása reményében léptünk pályára. Sajnos ez a játékunkban nem mutatkozott, ötlettelenül és csapkodva játszottunk. A 13. percben Sárosd megszerezte a vezetést. A bekapott gól hatására felszívtuk magunkat. a 19. percben Szeidenléder közeli lövésével , illetve a 22. percben Klazer távoli lövésével megfordítottuk az állást. Azonban egy védelmi hibánkat kihasználva a hazaiak a félidő vége előtt egyenlítettek.

A második játékrészben számos támadást vezettünk, de egyikben sem volt átütő erő. A kihagyott helyzeteink megbosszulták magukat, és a kontrára berendezkedett hazaiak a 78. percben eldöntötték a mérkőzést.

A játék képe alapján egyik csapat sem érdemelt győzelmet. Az erőviszonyok végig kiegyenlítettek voltak. Ezzel a mérkőzéssel elvesztettük veretlenségünket, de minden erőnkkel azon leszünk, hogy az élmezőnyben maradjunk.”

Sárosd U16 – Vajta U16 3-2 (2-2)

Ajánlott cikkek:

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM