Kategória: Utánpótlás
Fejér Megye U16 Nyugat: Meglépett a Mór, de lesben áll a Pátka és a VBK
Mór U16-os csapata 100%-os mérleggel várja a bajnokság tavaszi folytatását. A szintén dobogón telelő Pátka és a Videoton Baráti Kör a „lepattanóra” vár.
Bő két hétig tart még az átigazolási időszak!
Január 15 óta tart az átigazolási időszak. A Szabályzat értelmében minden igazolás csak az IFA rendszeren keresztül hajtható végre szigorú határidőig.
Megye I-II-III: Ismert a bajnokságok kezdési időpontja!
Elkészült a tavaszi sorsolása a Fejér megyei bajnokságoknak. A két legmagasabb osztály már februárban pályára lép, a megye hármas csapatoknak még van idejük pihenni.
Fejér Megye U16 Dél: Élen a Baracs, nyomában az Aba és a Kisláng
Ötpontos előnnyel rendelkezik Baracs U16-os csapata, mely ősszel az összes mérkőzését megnyerte, és a mellett, hogy ontotta a gólokat, védelme mindössze kétszer kapitulált.
Fejér Megye U16 Észak: Címvédésre készül az Ercsi
Nyolcpontos előnyt épített ki üldözőivel szemben az ősszel hibátlanul teljesítő Ercsi. A második hely sorsa még izgalmas, mely négy csapat között dőlhet el.
A Megye II. U-19 Dél: A Seregélyes vezet, de öten is lesben állnak
Elképesztően szoros a megye kettes ifibajnokság déli csoportja Fejér megyében. A listavezetőhöz képest hat ponton belül található még a hatodik helyezett Enying is.
Boldog új évet kívánunk minden FociDrukkernek!
Sikerekben, gólokban és érmekben gazdag 2017-es esztendőt kíván a FociDrukker.com csapata minden Kedves Olvasójának!
FOTÓK a XVII. Fehérvári Futballfesztivál U-11-es Kupájáról!
A felnőttek mellett a legkisebbek is megmérettethették magukat a székesfehérvári Videoton Oktatási Központ népes szurkolótábora előtt. A tornáról készült képek megtekinthetők a hajtás után!
Lehota Gergő (Csór): Szeretném felkelteni a Videoton érdeklődését!
A Csór utánpótlás csapataiban remek ütemben termeli a gólokat Lehota Gergő. A tehetséges játékos a sok edzésben hisz, az ünnepeket is gyakorlással tölti. Ősszel már 24-szer talált ellenfelei hálójába.
Boldog karácsonyt kíván a FociDrukker.com csapata!
A FociDrukker.com szerkesztősége minden Kedves Olvasójának kellemes ünnepeket kíván!









