Urbán Flórián a Velence vezetőedzője

Fejér megye, Fejér Megye II
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Menus Tamást a kiváló eredmények ellenére menesztették a felnőtt csapat kispadjáról.

A télen a Velence még a kieső zóna környékén tanyázott. Az átigazolási időszakban megerősödött a csapat kerete, és sorra nyerte a meccseket tavasszal a tóparti egyesület. Olyannyira jól ment a szekere a csapatnak, hogy a középmezőnyben stabilizálta helyét.

A nyári átigazolási szezontal után is egyértelműnek tűnt, hogy bár a Velence átkerült a bombaerős Észak csoportba, mégis az egyik komoly esélyese lehet a bajnoki címnek. Az első játékhéten a Pázmándot ütötte ki Menus Tamás csapata, majd következett a Bodajk elleni erőpróba, ahol egy szintén aranyra pályázó gárda volt a Velence ellenfele, mégis simán nyert a Velence. Ekkor már körvonalazódni látszottak az erőviszonyok, majd jött Csóron egy újabb magabiztos győzelem, ahol azért biztosan meg fog izzadni még egy-két csapat.

A Velence 3 bajnoki győzelemmel, valamint egy 8-0-ás kupagyőzelemmel nyitotta tehát a szezont, összességében 23 gólt rúgott, s mindössze 2-t kapott. S ekkor a Velence vezetősége úgy döntött, meneszti Menus Tamást, helyére pedig Urbán Flóriánt ülteti.

Hogy mi az oka a váltásnak, csak találgatni lehet. Bizonyára nem anyagi oka volt, hiszen aligha lesz olcsóbb Urbán Flórián bére, a csapat teljesítményére pedig nem lehetett panasz. Hírforrásunk személyi konfliktusokról sem számolt be, amit megerősít, hogy számos új játékost igazolt az elmúlt időszakban a Velence, akik aligha csatlakoztak volna a kerethez, ha Menus Tamás személyével kapcsolatban kifogásuk lett volna.

Információink szerint Menus Tamás marad az U-7-es, az U-13-as és az U-14-es csapat trénere, kérdés, hogy meddig.

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?