Bár a Velence magabiztosan győzött Csóron, a hazai közönség így is hálás volt.

A csóri labdarúgás története Facebook oldal így foglalta össze a találkozót:

“A világ minden tájékán ugyanaz a vereség természete. Maga mögött rossz hangulatot hagy és félő, hogy csökkenti egy csapat önbizalmát. Mert ugyebár nehéz egy vereségből jól kijönni. Mert ez törvényszerű. Így tehát megpróbálom a jó dolgokat kihámozni a mai összecsapásból. Hiszen voltak vicces dolgok, meg a játékosaink sem játszottak úgy, mint az eszkimó válogatott fókavadászat után.

Már távolról virított a sárga mez. A fiam első kérdése: ugye apa a kék-fehérek vagyunk mi. Na, de a mez nem oszt, nem szoroz, az csak esztétika. Viszont az új mezünkkel elvesztettünk egy szurkolót. Az idős bácsika Csóron született, rendszeres mérkőzéslátogató. Az első fél óra végén már gyanús volt, hogy az ellenfél támadásaikor jön csak igazán lázba. Akkor szóltam neki, hogy a sárgában vagyunk. De ezt vagy nem akarta elfogadni, vagy egyszerűen csak nem hallotta. Mert a lefújásig azt hitte szegénykém, hogy mi vagyunk kék-fehérben. Neki legalább volt sikerélménye…

Nem kezdtük rosszul a meccset, az első két lehetőség a mienk volt. Persze nem lehetett nem észrevenni, hogy a Velence jobban járatja a labdát, de azért meglehetősen nagyot esett az állunk, amikor megszerezték a vezető gólt. Egy eladott labda… Aztán jött a második, a harmadik. Persze ahogy az ő lelkesedésük hatványozódott, a mienk nagyjából hasonló arányban kezdett elpárologni a késő nyári langy délutáni melegben. A második félidő elején aztán a negyedik, majd az ötödik is a kapunkban landolt. Nem gurigáztak ki bennünket, csak most pont az ellenkezője történt, mint a Nyék ellen. Amikor is bármit csináltunk, az csak jól sült el. A titkos fegyver (kontrák) sem működött. Erre az elnök úr már 0-1-nél felhívta Právics Krisztián figyelmét. De nehéz volt egy olyan csapat ellen taktikát váltani, aminek tagjai remekül passzoltak, harcosak voltak, a középső védők pedig átjátszhatatlannak bizonyultak. Aztán a meccs legszebb jelenete már a mienk volt. Budai hatalmas gólt rúgott 22 méterről.

Innentől fogva a közönségünk hálás volt minden jó percért. A vendégek 22-es játékosa szóvá is tette, hogy minek örülünk, amikor 5-1 oda. Na de kérem, hát pont egy ilyen állásnál kell minden szépet megbecsülni. Voltak még helyzetek itt is, ott is, de az eredmény nem változott. Megvan az első vereségünk. De a csapat ugyanaz, a játékosok sem lettek kevesebbek a nézők szemében. Győzött a jobb. Sok sikert kívánunk a Velencének a továbbiakban.

Mi pedig megyünk tovább, mert még nagy sikerek várnak ránk! Fiúk! Mondanom sem kell, hogy majdnem minden meccsnek van egy vesztese. Ti megtettetek mindent, de a Velence jobb volt. Ennyi.”

Csór – Velence 1-5 (0-3)
Csór, vezette: Jónás Péter

Csór: Németh Zs., Právics, Balázsik, Kalapács, Vári, Cserna (Mázsa), Pécsi, Radnics, Budai, Tolnai, Kaufmann.
Velence: Puhnyák – Telek (Spánitz), Gulyás G., Sebők (Csikesz), Boda, Baloni (Tóth Sz.), Szigeti (Kovács A.), Mágocs (Tamon), Kovács D., Kristóf, Klauz. Vezetőedző: Menus Tamás

Gól: Budai (62.) illetve: Gulyás G. (27., 33., 54.), Mágocs (36.), Klauz (51.)