Megosztozott a pontokon a Fehérvárcsurgó és a Felcsút

Fejér megye, Fejér Megye II
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

A Fehérvárcsurgó trénere a véleményes 11-essel és kiállítással tarkított mérkőzést.

A Fehérvárcsurgó edzője így fogalmazott:

“Kicsit nehéz helyzetben vagyok. Félig tele, vagy félig üres a pohár? Ha a meccs előtt elhangzottakkal összevetem a jegyzőkönyvet, akkor azt mondom nem is félig, hanem egészen tele, főleg, hogy a 15 pályára lépőből 8 fő szombaton is küzdött öregfiúkban vagy U-19-ben.

Ha azt nézem, hogy az első 20 perc nem a miénk volt, de egy sérülés utáni pár perces emberelőny után kezünkbe vettük az irányítást, majd a második félidő elején eldönthettük volna a mérkőzést, és egy (szerintem) jogtalan büntető után dühből egy percen belül egyenlítettünk, valamint ellenfelünk a vártnál tartalékosabban érkezett, akkor azt mondom, vesztettünk 2 pontot.  Szóval majd az élet eldönti, hogyan is áll a pohár, védekező típusú játékosként én azért örültem a döntetlennek, már csak 26 pont kell 27 mérkőzésen, és elértük célunkat.”

Fehérvárcsurgó – Puskás Akadémia FC III. 1-1 (0-0)

Fehérvárcsurgó: Guti – Vavró (Bernáth), Nagy B., Veres, Nagy M. (Csányi), Varga L. (Kaifis L.), Andocsi, Baksa Richárd, Bernáth, Baksa Roland (Kardos M. 85.), Csány.
Puskás Akadémia FC III.: Zelena – Budai, Molnár Á., Tóth G., Tóth A., Heitler, Komáromi, Boros, Farkas J., Pálfi, Királyvári (Szűcs Zs.)

Gól: Baksa (75.) illetve: Tóth A. (74., 11-es)
Kiállítva: Tóth G. (83.)

Forrás: Fehérvárcsurgó SE Facebook

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?