Újra nagy csapat lesz a Csór?

Fejér megye, Fejér Megye II
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

A Csór az eddig dobogós Vál legyőzésével üldözőbe vette a közvetlen élmezőnyt.

A Csór tudósítója így fogalmazott:

“Az 5. percben Tolnai szemfülességének köszönhetően Kaufmann szerezte meg a vezetést. Majd a 11. percben már Kaufmann a második találatát jegyezte (a bajnokságban már a nyolcadikat). Az első félidőben a vendégek semmit sem mutattak meg abból, aminek a forduló előtti dobogójukat köszönhették. Nem nagyképűségből, de ha még kettőt bevarázsolunk, akkor sem szólhattak volna semmit.

A második félidőben újból előjött a csernyei betegség. Magunkra húztuk az ellenfelet, akik, becsületükre legyen mondva, egy percig sem adták fel és mentek, mentek előre. Hátul stabilak voltunk. Vári és Mázsa a két szélen jól szűrt, Cserna fejben volt erős. Radnics sokszor volt jókor jó helyen. A középpályán Právicstól indult a legtöbb labda. Viszont ma kiemelném Pécsi rendkívül hasznos, megalkuvás nélküli játékát. Jó ötlet volt Tolnaival kezdeni, amit egyből gólpasszal hálált meg. Kalapács ma ugyan nem talált be, de fontos láncszeme volt a középpályának. És a csatárok. Nos, a második félidőben a kevés helyzetünkből egyet Právics higgadtan értékesített, ám a gólpasszt Kaufmann adta. 3-0 Budai is nagyon akart, de ma nem az ő vállára szállt rá Fortuna.

Nyertünk, jól játszottunk, stabilak voltunk. És a csapat egységét mi sem mutatja jobban, hogy az öltözőből hangos győzedelmi ének szólt. Rettenetes volt, mégis gyönyörűséges, hiszen ennél jobb bizonyíték nem kell arra, hogy Csóron egyben van a gárda. Elnök, edző, játékos és néző is mind egyet akar: nem, nem a győzelmet, hanem azt, hogy minden meccs után őszintén egymás szemébe tudjatok nézni, érezvén azt, hogy mindent megtettetek.

Vári Gergőnek mielőbb felépülést kívánok! Kellesz!”

Csór – Vál 3-0 (2-0)
Csór, vezette: Szabó Dániel

Csór: Németh – Vári (Kovács 84.), Cserna, Radnics, Mázsa – Tolnai (Nyakas 65.), Pécsi, Právics (Balázsik 89.), Kalapács – Budai (Katona 78.p), Kaufmann.
Vál: Marton – Pintér, Szoboszlai, Nádpor, Kiss A., Molnár, Zágoni, Mayer (Burián), Jakab, Horváth Zs., Bajor (Hőlaki). Vezetőedző: Sinkó Csaba

Gól: Kaufmann (5., 12.), Právics (86.)

Forrás: A csóri labdarúgás története Facebook

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?