Új időszámítás kezdődik Pátkán, teljesen újjászerveződött a csapat!

Fejér megye, Fejér Megye II
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

A Pátka kerete szinte teljes egészében kicserélődött, hírmondó is alig maradt az előző szezonban még a Megye I-ben szereplő csapatból.

Lejátszotta első tétmérkőzését a Pátka, amely játékosállománya alaposan kicserélődött. Bár a Takács Viktor vezette csapat kiharcolta a bennmaradást a pályán a Megye I-ben, a csapat végül csak a megyei másodosztályban indul, miután 11 játékos távozott a volt játékos-edzővel Bodajkra. Az előző szezonbeli keretből csupán Prill Tamás lépett pályára a Pátka első tétmérkőzésén a 2017/2018-as szezonban. A Fejér Megyei Kupa első fordulójában a Tác-Csősz otthonában vendégeskedtek a piros-feketék, és magabiztos, 0-4-es győzelmet arattak.

Pátkán új időszámítás kezdődik - fotó: Pátka Sportkör
Pátkán új időszámítás kezdődik – fotó: Pátka Sportkör

Házon belüli igazolásnak tekinthető Berkeszi Balázs Bence, aki a Pátka U19-es csapatától került fel a felnőttek közé. Hasonló a helyzete Márkus Adriánnak is, igaz, ő már bemutatkozott a Vereb-Pátka II. színeiben a felnőttek között. Majlik Gergő az előző szezont a “tartalékoknál”, a Megye III-as Vereb-Pátka II-nél töltötte.

A legkomolyabb erősítést a Polgárdi hálóőrének, Keserű Róbertnek a megszerzése jelentheti a pátkaiak számára, valamint Gárber László szerződtetése is remek húzásnak tűnik, aki az Ikarustól érkezett.

Három játékos, név szerint Kántor Ádám, a kupameccsen duplázó Horgos Bence és Osváth Róbert Kőszárhegyről csatlakozott Buda József hívó szavára. Krár Csaba, aki korábban játszott már a Pátka II. mezében, Fehérvárcsurgón játszott legutóbb. Hollósi István a Pákozdot hagyta ott a Pátka kedvéért, míg Tóth Ádám a sokat emlegetett Bodajk együttesétől igazolt át. Tóth Péter Iszkaszentgyörgyről, Csincsa Gábor Sörédről érkezett, Samu Krisztián Bakonysárkányról, Csáder Zoltán Tamás pedig a Péti MTE-től került Pátkára.

A Megye II-es Észak csoportba besorolást nyert Pátka feladata nem lesz egyszerű, hiszen olyan együttesek ellen kell harcba szállnia, mint a címvédő Bakonycsernye, a szintén bajnokaspiráns Főnix és a Puskás III., valamint a jó erőkből álló Szár, a megerősödő Mány és egy bizonyos Bodajk SE ellen…

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?