Szombati meccsek: Kápolnásnyéken és Rácalmáson is 7 gól született

Fejér megye, Fejér Megye I, Fejér Megye III
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Potyogtak a gólok a szombati vármegyei mérkőzéseken.

Szombaton három mérkőzést rendeztek a vármegyei első osztályban.

A Mezőfalva Balogh Imre góljával a 18. percben vezetést szerzett Kápolnásnyéken. A hazaiak azonban megnyomták az első játékrész hajráját, és Zsigmond Levente valamint Lipóth András Gergő góljával fordítottak.

A mérkőzés igencsak fordulatosan alakult, ugyanis a szünet után 11 perccel már ismét a vendégeknél volt az előny. Előbb Németh László, majd Morár Gábor mattolta a nyékiek kapusát.

A hajrában aztán megint a KVSE volt a hatékonyabb. A 79. percben Konczi Dávid egyenlített, majd öt perccel a lefújás előtt Kharboutli Noor Dániel köszönt be, eldöntve ezzel a három pont sorsát.

A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy a végén két mezőfalvi játékost kiállított a játékvezető. A 87. percben Villám Balázst, a 90. percben pedig Török Dávidot küldte le a pályáról a spori.

Sárbogárdon is a vendégek szereztek vezetést, a 20. percben az enyingi Csepregi Imre Bence volt eredményes. Hamar fordított a bogárdi csapat, Vagyóczki Patrik 11 percen belül duplázott.

A szünet után még két újabb gólt szerzett a Sárbogád. Előbb Luczek Roland zörgette meg a hálót, majd Mayer Dávid értékesített egy büntetőt.

A móriak nem úgy kezdték a szezont, ahogy szerették volna, két idegenbeli találkozón is vereséget szenvedett az NB III-ból visszaeső együttes. Mányon azonban hamar kétgólos előnybe került Németh Bálint csapata. Előbb Hajdu Milán, majd Bezerédi Ádám szerzett gólt.

Tóth István góljával szépített a mányi csapat a félidő derekán. Sokáig nem született újabb gól, majd a mérkőzést Bezerédi Ádám zárta le, aki 12 perccel a lefújás előtt zörgette meg a hálót.

Vármegyei I. osztály Felnőtt 6. forduló

2023. 09. 23. szombat 14:00
Kápolnásnyék – Mezőfalva 4-3 (2-1)

2023. 09. 23. szombat 16:00
Sárbogárd – Enying 4-1 (2-1)
Mány-Bicske II. – Mór 1-3 (1-2)

Vármegyei III. osztály Dél Felnőtt 4. forduló

Az alsóbb osztályokban egyedül a vármegye hármas déli csoportban pattogott a labda, méghozzá Rácalmáson.

A vendég Tác-Csősz Méreg Lajos Nándor góljával vezetést szerzett fertály óra után, a szünetig nem is változott az eredmény.

A második félidőből öt perc telt el, amikor Domak Patrik Renátó góljával egyenlített a Rácalmás. Négy perc múlva büntetőt rúghattak a vendégek, amit Méreg Lajos Nándor értékesített. Egy percre rá egyenlített a rácalmási együttes Hatvany Gergely találatával.

Ettől fellelkesültek a hazaiak, majd 13 percen belül két újabb gólt vágtak. Előbb Sőregi Gergő, majd Horváth Dániel iratkozott fel a gólszerzők listájára. A 94. percben Kiss Róbert szépített, de ez már csak az eredmény kozmetikázásához volt elegendő.

2023. 09. 23. szombat 16:00
Rácalmás – Tác-Csősz 4-3 (0-1)

Nyitókép: FociDrukker.com

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?