Súlyos büntetést kapott a Videoton Baráti Kör és az Alcsútdoboz!

Fejér megye, Fejér Megye II, Fejér Megye III
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

A Fegyelmi Tárgyalás során a hétvégi mérkőzések elmaradásában bűnösnek találták a fehérvári és az alcsútdobozi gárdát, és a büntetésük sem maradt el.

Kiesett, és még bűnhődik is a VBK

Kifejezetten gyengén muzsikál a Videoton Baráti Kör a Megye II-es Észak csoportban. Az elmúlt két szezonban a pályán elért eredményével ugyan nem szolgált rá, hogy megőrizze a fehérvári csapat másodosztályú tagságát, mégis kivívta azt a zöldasztalnál mindkét alkalommal. Úgy tűnik, hiába, ugyanis ismét a kiesés sorsára jutott a csapat, nem is akárhogyan.

Történt ugyanis, hogy szombaton sorsdöntő mérkőzés várt a piros-kékekre, akiknek csak egy győzelemmel maradt volna matematikai esélye, hogy megelőzzék az ugyancsak gyengécske szezont futó Pákozdot. A VBK csapata azonban nem állt ki a Mór II. ellen, így 3-0-val a móriak kapták a három pontot.

Így alakul eddig a VBK elmúlt három szezonja, amiből egyértelmű, hogy nem igazán látszik az a bizonyos fény az alagút végén, a tavalyi biztató eredmények után idén jelentősen visszaesett az együttes formája, és bár még három szezon hátra van az évadból, kisebb csoda lenne, ha tudna kozmetikázni az eredményein a szurkolói csapat.

  • 2015/2016 15. hely 11 pont 35-138
  • 2016/2017 15. hely 21 pont 50-96
  • 2017/2018 15. hely 7 pont 19-116

A Versenybizottság ráadásul meg is büntette a fehérváriakat, 30 ezer forintot kell befizetniük.

A Videoton Baráti Kör és a Pázmánd is búcsúzik a Megye II-től, legalábbis most úgy fest - fotó: Videoton BKE Facebook

A Pázmánd is létszámgondokkal küzd

A csoport másik kiesője, a sereghajtó Pázmánd 8 fővel állt ki a Vál ellen, de ők szerencsésebbek voltak, megúszták egy írásbeli figyelmeztetéssel. A Vál ellen már bűnhődtek eleget Lőrinczék, kaptak 11-et, ami háromfős emberhátrányban nem is olyan rossz eredmény.

Északon tornyosulnak a problémák

Északon úgy látszik, sok a gond, mivel a Megye III-as Észak csoportban is elmaradt egy találkozó, az Alcsútdoboz már a meccs előtt bedobta a törölközőt a bajnokesélyes Herceghalom így 3-0-val vittte a pontokat. Az alcsútdoboziak megúszták 20 ezer forintos pénzbüntetéssel. Érdekesség, hogy egy héttel korábban a Vértesboglár is létszámgondokkal küzdött ebben a csoportban, a Dinnyés ellen csak tízen álltak ki a bogláriak, ki is tömték Pintérék a hálójukat.

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?