Eltiltották az Ercsi edzőjét, megrótták a Főnixet!

Fejér megye, Fejér Megye I, Fejér Megye II
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Ercsi felnőtt labdarúgójának vezetőedzője több mint fél évig nem dirigálhatja csapatát.

A május 5-én megrendezett Ikarus-Maroshegy – Ercsi mérkőzésen 4-1-re, meglehetősen magabiztosan nyertek a fehérváriak, ám néhány atrocitásról is emlékezetes maradt a Megye I-es rangadó a gólok mellett.

Gróf Andrást, az Ercsi vezetőedzőjét azok után, hogy felfüggesztették az edzői feladatok alól, többszörös visszaesőként minden labdarúgással kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől eltiltották, méghozzá igen hosszú időre: 7 hónapra. Ez azt jelenti, hogy egészen 2018. december 8-áig nem ülhet le a kispadra.

Nem ez az első eset, hogy eltiltották a szakembert, a 2016/2017-es szetzonban az Ercsi-Bicske meccset követően 5 bajnokitól tiltották el. 2015/2016-ban 1 hónapra büntették a Martonvásár – Ercsi rangadót követően, amelyet 5 hónapra felfüggesztettek. Ugyanebben az évadban a Velence – Ercsi meccs után négy bajnokiról meszelték el a trénert. Mindezeket vélhetően figyelembe vette a Versenybizottság, amikor az átlagosnál szigorúbb döntést meghozta.

A Főnix is megrovásban részesült, miután rendezői hiányosságokat véltek felfedezni a Megye II-es szuperrangadón, a Főnix-Bakonycsernye mérkőzésen az ellenőrök, melyet a fehérváriak nyertek légies könnyedséggel. Pavilk József csapata megúszta egy írásbeli figyelmeztetéssel.

Fotó: Pixabay

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?