Remek hajrával nyert a Felcsút!
Tragédia árnyékolja be a listavezető újabb győzelmét.
A Felcsút tudósítója így írt:
“A szerdai kupabúcsút követően vasárnap a Herceghalom csapatát láttuk vendégül a bajnokság 3. fordulójában. Ellenfelünk múlt héten szabadnapos volt, kipihenten érkezett tehát hozzánk a jobbára budaörsi fiatalokból álló együttes.
16:30-kor fújt sípjába Wittner József játékvezető a rettentő melegben, akinek nem is akadt sok dolga a sportszerű találkozón. A felcsúti Csapat kézben tartotta a mérkőzést, Gajdos, Nagy és Boros folyamatos veszélyt jelentettek a vendégek kapujára, akik csak elvétve tudtak befejezni támadást a túloldalon. Az ivószünet után Nagy Károly szerezte meg a vezetést a hazaiaknak, majd Takács és Tóth A. próbálkozott eredménytelenül, szünetben 1-0 az állás!
Rosszul indult a második félidő, Takács Krisztián ért bele szerencsétlenül egy szögletbe és egyenlített ki. A herceghalmi fiatalok ezzel el is lőtték az összes puskaporukat, meglepően fáradtan mozogtak, és minden erejükkel az egy pont megtartására törekedtek. A 80. percig ez sikerült is, ekkor azonban a csereként beálló, bajnoki mérkőzésen hosszú idő után ismét pályára lépő Tóth Gábor kapott remek labdát Pálfitól és szerezte meg újból a vezetést a hazaiaknak. A 87. percben a szintén csereként pályára lépő Mérten zseniálisan tálalt Takács Krisztián elé, aki nagyon nagy gólt rúgott, majd Tóth Gábor átadása után maga is a kapuba talált, kialakítva a 4-1-es végeredményt!
Egy fiatal, ügyes játékosokból álló csapatot vertünk meg ma, és továbbra is hiba nélkül állunk csoportunk élén!
Győzelmünket csapatunk mindössze 19 éves játékosának, Kovács Jánosnak ajánljuk, aki a mérkőzés reggelén veszítette el Édesapját! Légy erős, Jani!
Hétvégén szabadnapos lesz Csapatunk, legközelebb szeptember 15-én 16:30-kor Pusztavámon lépünk pályára!”
Puskás Akadémia FC III. – Herceghalom 4-1 (1-0)
Felcsút, vezette: Wittner József
Puskás Akadémia FC III.: Gyulai – Gajdos (Mérten), Takács, Kovács J., Boros (Tóth G.), Pálfi, Tóth A., Komáromi (Heitler), Farkas, Királyvári, Nagy K. (Csikesz.). Vezetőedző: Szabó Dániel
Herceghalom: Tóth T. G. – Pintér, Kindla, Moravecz, Kiss-Baranyi, Gál (Fodor), Kele, Cserháti Nyerges, Pap (Horváth), Gráfel, Toroczkai (Göndöcs).
Gól: Nagy K. (31.), Tóth G. (80.), Takács K. (87.), Mérten (88.) illetve: Takács K. (47., öngól)
Forrás: Felcsút SE (Facebook)