Horváth vezérletével győzött az LMSK

Fejér megye, Fejér Megye II
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

A lepsényi támadó 2 góllal és 1 gólpasszal segítette 3 ponthoz csapatát.

A Lepsény tudósítója így írt:

“A jó erőből álló Sárbogárd II. csapatát fogadtuk vasárnap. Jól indult számunkra a találkozó, mivel már az ötödik percben megszereztük a vezetést Horváth szépségdíjas góljával (1-0). Nem örülhettünk hosszú ideig, mivel a vendégek szinte egyből válaszolni tudtak (1-1),sőt nemsokra rá átvették a vezetést (1-2).

Ezután sem lassú mederben folyt a találkozó. Kemény párharcokat és nagyobbnál nagyobb helyzeteket láthattak a szurkolók. A 32. percben aztán a hazai drukkerek örülhettek, miután Horváth tört kapura és a védelmet kijátszva a kapuba gurított (2-2). Így vonultak a csapatok szünetre.

A második félidő is izgalmas perceket hozott. Mindkét gárda küzdött becsülettel, de gól ekkor még nem esett. A 72. minutumban aztán mi javunkra billent a mérleg. Horváth beadását Bagó fejelte a kapuba (3-2). Az előnyből aztán győzelem lett, mivel több találatot már nem jegyezhettünk a mérkőzés végéig.

Egy kimondottan izgalmas és fordulatos meccsen vagyunk túl, és úgy gondolom nem érdemtelenül tartottuk itthon mindhárom pontot. Most vasárnap ismét hazai pályán játszik a csapat, vendégünk az Előszállás lesz.”

LMSK – Sárbogárd II. 3-2 (2-2)
Lepsény, vezette: Kovács Róbert.

LMSK: Kovács Z. I. – Sütő, Horváth, Mocher, Szipőcs, Balla, László (Tímár), Lázár, Bagó (Tóth), Bánki, Zsiga.
Sárbogárd II.: Farkas – Pap, Varjas (Palásti), Vagyóczki, Tulok, Horváth Zs., Sebestyén, Vámosi, Fauszt, Rigó (Morvai), Szakács.

Gól: Horváth A. (5., 32.), Bagó (72.) illetve: Sebestyén (7.), Vagyóczki (13.)

Forrás: LMSK (Facebook)

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?