Pontot szerzett a Pákozd a Csurgó ellen

Fejér megye, Fejér Megye II
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

A pákozdiak végül 10 emberrel fejezték be az ütközetet.

“Az előző héten szabadnaposak voltunk, de olyan jó a csapatunk, hogy ennek ellenére is előreléptünk egy helyet a tabellán.

Az első novemberi bajnokinkon a sereghajtó otthonában szerepeltünk, amely az elmúlt két hétben egyértelműen javuló formát mutatott, ráadásul hosszú idő után ismét teljes kerettel állt ki a mérkőzésre.

Több játékosunk teljesítményét alapvetően befolyásolta, hogy nem tudott alkalmazkodni a helyi körülményekhez, és ez alaposan rányomta a bélyegét a mérkőzésre. Az első 20 percben a hazai kontrák miatt remeghettünk, aztán kezdtünk ráérezni a kívánt játékmódra, a 35. percben pedig büntetőhöz is jutottunk, de ez sajnos kimaradt.

A második félidőben már jóval több lehetőségünk volt, de a 70. percig ott lógott a levegőben, hogy a hazaiak egyszer eljönnek, és gólt szereznek. Az utolsó 20 perc már egyértelműen a miénk volt, azonban a győztes találatot nem sikerült bevinni.

A helyzetek alapján azt mondom, reális döntetlen született a jól küzdő, és veszélyesen kontrázó pákozdiak otthonában.”

Pákozd – Fehérvárcsurgó 0-0
Pákozd, vezette: Molnár Tibor.

Pákozd: Reinhardt – Végh, Magda, Borostyán, Galambos, Géri G., Téglási (Sülle), Vincze, Bernáth, Csrepka, Géri P. (Orbán). Vezetőedző: Jurászik Zoltán Elemér.
Fehérvárcsurgó: Rapali – Nagy B., Varga L. (Guti G.), Czira (Csány), Baksa, Keller (Bernáth), Herczeg (Csányi), Dreska, Boros (Kardos), Guti M., Lascsik. Edző: Veres Gábor.

Kiállítva: Csrepka (89., Pákozd).

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?