Pontot rabolt az LMSK Ráckeresztúrról!

Fejér megye, Fejér Megye II
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

A kiesés elől menekülő Lepsény a dobogóra hajtó Ráckeresztúr otthonában lépett pályára hosszú várakozást követően.

Az LMSK tudósítója így fogalmazott:

“Két elhalasztott forduló után útjára indult a labda, csapatunk Ráckeresztúron vendégszerepelt. Nagy elánnal kezdett mindkét gárda, a játékra viszont rányomta bélyegét a borzalmas állapotban lévő pálya, így látványos focit nem tudtak produkálni a csapatok.

Azt kaptuk amire számítottunk, ugyanis a hazaiak próbáltak nyomást gyakorolni ránk, de ezt fegyelmezett védekezésünknek köszönhetően le tudtuk reagálni. A 24. percben azonban egy kommunikációs hiba után egy bohózatba illő gólt kaptunk. Kovács védése után egy hazai játékos hátáról kapunkba pattant a labda, 1-0. Nem sokáig örülhettek a hazaiak, mert szinte a középkezdés után rögtön egalizáltunk. Horvát remek beadására Bagó érkezett és talált a kapuba, 1-1. A 29.percben már nálunk volt az előny, miután Halász célzott pontosan, 1-2.

Az 53. percben egyenlített a Ráckeresztúr egy szöglet után,i gaz egy szabálytalanság előzte meg a találatot de a játékvezető sípja néma maradt, 2-2. Nem úgy mint a 69. minutumban, amikor is Nasta egy buta szabálytalanság miatt a kiállítás sorsára jutott, így embarhátrányba kerültünk. A mérkőzés végéig gól már nem esett, de helyzeteink azért akadtak, illetve egy elmaradt büntetőt is számon kérhetnénk a játékvezetőn, de nem tesszük.

Összességében elmondható, hogy fegyelmezett játékkal megérdemelten raboltunk pontot egy jó csapat otthonából.”

Ráckeresztúr – LMSK 2–2 (1–2)
Ráckeresztúr, vezette: Nagy Károly

Ráckeresztúr: Lósits – Lakatos, Huszár, Neuvert, Bendák L., Rebők, Dani, Hartai, Takács, Borsos, Horváth B. Vezetőedző: Novák Ferenc
LMSK: Kovács Z. – Kovács I., Sütő, Horváth A., Szipőcs, Nyikos, Zsiga, Bagó, Szente, Halász, Nasta.
Gól: Hartai (24.), Neuvert (53.) illetve: Bagó (22.), Halász (29.)

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?