Hatalmas változások Velencén, győzelemmel kezdett a megújult csapat!

Fejér megye, Fejér Megye II
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Kilenc játékost igazolt a tél folyamán a Velence, és csupán egy távozott. A névsort böngészve borítékolható, hogy nem a Seregélyes lesz az egyetlen csapat, amely vereséget szenved Menus Tamás csapatától a tavasszal.

A Velence trénere, Menus Tamás így összegezte a csapat háza táján történt téli változásokat:

“Az őszi szezont a Velence felnőtt csapata a nem túl előkelő 14. helyen zárta, de ez talán még nagyobb munkára ösztönözte a klub vezetőit. A téli szünetben sokat gondolkodtunk azon, hogyan mi módon tudnánk a csapat teljesítményét javítani. Természetesen tudtuk, hogy játékosokat kell igazolnunk ahhoz, hogy elinduljunk a tabellán felfelé, de ez mellett szeretnénk a helyi játékosokat is megtartani.

Kezdésnek “leigazoltuk” Rideg Feri bácsit Pusztaszabolcsról technikai vezetőnek. Feri bácsi hívó szavára özönleni kezdtek Velencére a játékosok. Az első edzésünkön 28-an voltunk, úgy, hogy 7-en még el sem tudtak jönni. 2-3 hét után már kezdett körvonalazódni azon játékosok névsora akiket mindenféle képen le szerettünk volna igazolni.

Na de kiket is igazoltunk?

  • Puhnyák János (Főnix)
  • Baloni Balázs (Pusztaszabolcs)
  • Tamon János (1908 SZAC Budapest)
  • Tolnai Péter (Tordas)
  • Kamocsa Péter (Vál)
  • Gulyás Gergő (Csákvár II)
  • Csikesz Zoltán (Csákvár II)
  • Tóth Norbert (Adony)
  • Sowunmi Attila (Gárdony)

Távozó játékos:

  • Szilukács Krisztián (Besnyő-Iváncsa)”

Menus Tamás így tudósított a Seregélyes elleni mérkőzésről:

“A hétvégén végre hivatalosan is elkezdődött a tavaszi szezon! A 18. fordulóban a Seregélyes csapatát láttuk vendégül, akik az őszi szezonban sima 3-0-ás győzelmet arattak ellenünk. Tökéletes futball idő várta a csapatokat Martonvásáron. Ahogy várható volt, a Velence csapata rögtön támadólag lépett fel és odapaszírozta a vendégeket a kapujukhoz. A félidő első 15 percében mindkét kapu előtt adódtak kisebb nagyobb helyzetek, de Puhnyák és Závotka is bravúrosan mentett.

A 18. percben megtört a jég! Tamon játszotta magát tiszára a 16-oson belül, lövését Závotka elsőre védte, a kipattanó labdát viszont Tamon a hálóba lőtte 1-0! A második félidő elején eldőlt a meccs. A 49. percben Tamon szerelte az egyik tétovázó védőt, középre centerezett labdáját Sowunmi A. lőtte a kapuba, 2-0! Az 51. percben újra Sowunmi villant. A kaputól 25 méterre kapott labdát, egy szép csel után befelé húzott és elemi erővel lőtt a hosszú pipába, 3-0. A 65. percben egy szép hazai támadás után Szigeti A. került helyzetbe ő pedig higgadtan gurított a kapus mellett a hálóba, 4-0. A hátralévő időben a vendégek szépítettek – Miklós fejelt szép gólt – beállítva ezzel a 4-1-es végeredményt.

A Velence magabiztos győzelemmel kezdte a szezont és szépen lassan megkezdte a pontgyűjtögetést! Jövő héten ismét “hazai” pályán játszunk, a dobogó harmadik fokán lévő Besnyő-Iváncsa ellen. Hajrá Velence!”

Velence – Seregélyes 4–1 (1–0)
Velence, vezette: Pekker Bálint

Velence: Puhnyák – Silhány T., Telek, Tolnai, Gulyás – Baloni, Szigeti (Baranyai), Tamon (Pál I.), Tóth Sz., Kovács M. (Hajós), Sowunmi A. Vezetőedző: Menus Tamás
Seregélyes: Závotka – Rapai, Druzsin, Helbig, Miklós K., Hamburger, Princz (Szloboda), Penzer (Benczik II Cs.), Szurovcsják L., Ihász, Pintér M.

Gól: Sowunmi A. (49., 51.), Tamon (18.), Szigeti (65.) illetve: Miklós K. (74.)

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?