Pál Zoltán duplájával verte a Mány a Vált – VIDEÓ!

Fejér megye, Fejér Megye II
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Három mérkőzés óta tartó negatív szériáját megtörve rangadót nyert a Mány. A kék-fehérek már az első félidőben emberelőnybe kerültek, a hét sárgával tarkított mérkőzésen.

A Mányi TK facebook oldalán a következő tudósítás olvasható:

“Vasárnap, a mindig, mindenkire veszélyes Vál csapatát fogadtuk, picit “győzelmi kényszerrel”, hiszen az elmúlt három fordulóban, vereséget szenvedett felnőtt csapatunk. Aki ismeri az előzményeket, történéseket (sérülések, betegségek), azt nem lepte meg a hullámvölgy, ennek ellenére komoly jelentőséggel bírt a találkozó: sikerül e újra a siker-ösvényre lépnünk, vagy esetleg tovább mélyítjük a gondjainkat.

Nos, a csapat, szó szerint csapatként viselkedett, és nem látványos, de odaadó, győzni akaró, és harcos játékkal, 2-0 arányban legyőzte a váli csapatot. Nyilván a meccs az előjeleknek megfelelően indult, támadólag léptünk fel, ennek ellenére a váliak is többször odaértek a kapunk elé, szerencsére ezek csak szárnyaszegett próbálkozások voltak, talán Luczás kapufáját leszámítva.

A 15. percben, a kissé agresszív vendég-védekezést, szabadrúgással honorálta Schweighardt spori: az oldal-vonal mellőli szabit aztán, Pál Zoli remek mozdulattal “durrantotta” a hosszú sarokba, 1-0. Pár perccel később, a váliak messze legképzettebb játékosa, Zágoni Robi, húzódó sérülése miatt kivált a játékból (mielőbbi gyógyulást kívánunk neki), ezzel a “színe is elveszett” a vendég játéknak. A váliak baját tetézte, hogy a folyamatos reklamálások nem kímélték őket: besárgultak rendesen az nyárias őszben. A 33. percben ennek lett áldozata, a vendégek kapitánya, Jakab Jani is: bevetődve a büntető-területre, műesésért megkapta a második lapot, aztán persze a pirosat is…

Emberelőnyünk, bárki-bármit mond, egyből jelentkezett, feljebb jöttünk, voltak lehetőségek, persze azért hátul is figyelni kellett a megmaradt “méreg-fogakra”. A félidő utolsó mozzanata eldöntötte a derbit: a “húszas” vonalon újabb szabadrúgás a váli kapu előtt, amit Pál Zoli, mértani pontossággal rúgott vissza a kapus helyére, 2-0.

Szünet után, nem lanyhult a figyelem, mentünk, tettük a dolgunkat, akartunk, és a hálás közönségünk is láthatta: ma nincs, csak egy csapat a pályán. Bár ebben a félidőben nem született gól, a hibáink mellett, rengeteg pozitív elem volt a játékunkban, elég csak Pál Zoli kreativitását; a stabil védő-munkát, Birta Danika egyre agilisabb középpályás mozgását, Rómeó gólra-törő játékát említeni, Győzelmi plusznak a legjobb, hogy szépen lassan a fiatalok is megérzik a savát-borsát… A mezőny legjobbja a mányi csapat volt, mindenki kellő szeletet vágott a győzelem tortájából, és mindenkit adta, ami ezen a délután benne volt. Ahogy mondani szokták: kellett, mint egy falat kenyér!

Ifi csapatunk, a bajnoki tabella 3. helyén álló Vál ellen, remek meccset játszott, és sikerült az egy pontot itthon tartanunk, 2-2.

Érdekes hétvége áll előttünk, hiszen a vasárnapi ünnepnap miatt, minden meccset szombaton rendeznek, így ifi csapatunk 12 órakor Pátkán, a felnőttek pedig, 14.30 órakor, az élbolyban szereplő Szár csapatánál vendégszerepelnek. Hiányzóink, rendezvényeink és egyéb tényezők miatt, érdekes és nehéz hétvége vár ránk…”

Mány – Vál 2-0 (2-0)
Mány, vezette: Schweighardt Róbert

Mány: Sátori V.- Szűcs R (Bederna), Szabó L., Jakab (Magony), Birta – Herczeg L., Oláh A., Doma, Budai R. (Apostagi) – Pál Z., Antoni (Farkas R.).
Vál: Hőlaki – Mayer, Székely, Burián, Szoboszlai (Körmendi) – Pintér B., Kiss A., Jakab J., Zágoni L. – Zágoni R. (Nádpor), Luczás.

Gól: Pál Z. (15′, 45′)
Sárga lap: 1-6
Kiállítva: Jakab (33′, Vál)

Ajánlott cikkek:

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM