Főnix: Kilencből kilenc, ezúttal a Soponya volt az áldozat

Fejér megye, Fejér Megye III
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

A Főnix folytatta győzelmi szériáját, és kilencedik bajnoki mérkőzésén is hibátlan maradt. Egyelőre még gólt sem kapott a fehérvári alakulat.

A megye kettőtől az ificsapat létszámproblémái miatt visszalépni kényszerülő Soponya a tisztes helytállás reményében fogadta a megye kettőbe gőzerővel törtető Főnix csapatát vasárnap.

A fehérváriaknak ezúttal közel fél órát kellett várnia a vezetés megszerzésére, az előrehúzódó Fésű törte meg a gólcsendet nem először a szezon során. A három pont sorsa tíz percen belül eldőlt az előny megszerzését követően: Galaczi és Schäffer talált be még a szünet előtt.

A térfél csere után egy ideig ismét érintetlenül maradtak a hálók, aztán hajrá elején jött az újabb Főnix-gól, Király P. iratkozott fel a gólszerzők listájára. Ezután a csatárpáros, Szalai és Király J. is betalált egy-egy alkalommal. A hat Főnix-gólra nem volt válasza a soponyaiaknak, így a vége 0-6 lett.

A hétvégén a Soponya a tabellán előtte álló Tác otthonába látogat, melyet megelőzhet egy győzelemmel, és feljöhet a hatodik helyre. A Főnix a dobogó harmadik helyén álló Zichyújfalut látja vendégül.

Soponya – Főnix 0-6 (0-3)
Soponya, vezette: Wehovszky Gergő

Soponya: Varga D. – Joó F., Réti, Joó T., Denke O. – Szabó A., Czimmermann (Kiss G.), Szabó Á. (Miklós), Budai J. (Major) – Radnics (Madarász), Theisz (Sütő).
Főnix: Barsch – Totsche, Fésű, Galaczi Bognár I. – Kovács K., Király J., Knausz, Schäffer (Csikesz Z.) – Szalai P., Király P. (Puhnyák). Vezetőedző: Pavlik József

Gól: Fésű (28′), Galaczi (33′), Schäffer (37′), Király P. (68′), Szalai P. (76′), Király J. (84′)

Ajánlott cikkek:

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM