Kategória: Fejér megye
Carissa Kupa 2018: Ismert a tervezett menetrend
2018-ban két helyszínen kerül megrendezésre a XVI. Carissa Kupa Dunaújvárosban, így már a selejtezők is méltó helyszínen kerülnek lebonyolításra.
Carissa Kupa: A Művész Válogatott és Dunaújváros legendái a pályán!
Igazi futballünnepnek lehetnek tanúi azok, akik kilátogatnak a Dunaújvárosi Sportcsarnokba a hétvégén. A gálamérkőzéseken dunaújvárosi legendák mellett közszereplők is megmérettetik magukat.
Elkészült a XV. Carissa Kupa csoportbeosztása és menetrendje!
Ismertté vált a hétvégén megrendezésre kerülő dunaújvárosi Carissa Kupa hét csoportjának beosztása, valamint a mérkőzések kezdési időpontja a döntővel bezárólag.
XV. Carissa Kupa – jótékonysági akció!
A január 6-án startoló Carissa Kupa résztvevői, nézői és a támogatók egytől egyig a Dunaújvárosi Mentőszolgálat munkáját segítik majd a jótékonysági eseményen.
Fejér Megye U16 Észak: Címvédésre készül az Ercsi
Nyolcpontos előnyt épített ki üldözőivel szemben az ősszel hibátlanul teljesítő Ercsi. A második hely sorsa még izgalmas, mely négy csapat között dőlhet el.
A Megye II. U-19 Dél: A Seregélyes vezet, de öten is lesben állnak
Elképesztően szoros a megye kettes ifibajnokság déli csoportja Fejér megyében. A listavezetőhöz képest hat ponton belül található még a hatodik helyezett Enying is.
XV. „Carissa Kupa” Országos Kispályás Labdarúgó Torna
Dunaújvárosban 2017 januárjában is megrendezésre kerül a nagy presztízzsel rendelkező kispályás focikupa, a „Carissa Kupa”.
Boldog új évet kívánunk minden FociDrukkernek!
Sikerekben, gólokban és érmekben gazdag 2017-es esztendőt kíván a FociDrukker.com csapata minden Kedves Olvasójának!
FOTÓK a XVII. Fehérvári Futballfesztivál U-11-es Kupájáról!
A felnőttek mellett a legkisebbek is megmérettethették magukat a székesfehérvári Videoton Oktatási Központ népes szurkolótábora előtt. A tornáról készült képek megtekinthetők a hajtás után!
FOTÓK a XVII. Fehérvári Futballfesztivál D, E és F csoportjának mérkőzéseiről!
XVII. Fehérvári Futballfesztivál második selejtezőnapján a későbbi győztes Sárépszer Kft. mellett a Karmacsi Autó Shell, a BEREGVIDÉK, a Villanegra és az Anonymus is megmérettette magát. Fotók.









