Kategória: Fejér megye
Fejér Megye: Ismert az osztályok szerinti bontás!
Elkészült Fejér Megye csapatainak osztályonkénti besorolása. Egy Megye II-es csapat zsinórban másodszor esett ki, mégis a másodosztályban folytathatja, foghíjas lesz a Megyei I. osztály.
Feloszlik a Cece? Újjászervezik a csapatot!
Úgy tűnik, az eddig Cecén futballozó játékosok kereshetnek maguknak másik csapatot, miután az új vezetőség drasztikus lépéseket tervez.
7 átigazolással készül a Bicske a szezonra!
Bombaigazolásokkal készül az Bicske a 202017/2018-as évadra. Két játékost a rivális Iváncsa együttesétől csábított el a kék-sárga alakulat.
Győzelemmel kezdte a felkészülést a Bicske az NB III-as Iváncsa ellen!
Az újonnan kinevezett játékos-edző, Móri Tamás parádés eredménnyel mutatkozott be új pozíciójában, hiszen a nagy rivális Iváncsa ellen győzelemre vezette csapatát.
Fejér Megye I: Erősít az Enying és a Mezőfalva is!
Az újonc Enying és a legutóbbi szezonban hősies küzdelemben Megye I-es tagságát megőrző Mezőfalva is komoly tervekkel készül a közelgő bajnoki rajtra.
Fordulat! 14 csapatos lehet a Megye I!
Újabb csavar történt Fejér Megye I. osztályának feltöltése kapcsán, egy Megye II-es csapat vállalta a magasabb osztályban való szereplést.
Megkezdte az alapozást a Mór, a Martonvásár és az Ercsi is!
A Megye I-es élcsapatok mindegyike edzésbe állt. A Mór és az Ercsi már első felkészülési mérkőzésén is túl van, míg a Martonvásár hamarosan a Velencével csap össze.
Iváncsa: Két új játékos a fedélzeten!
Máris megvan az őszi szezont az NB III-ban megkezdő Iváncsa két új igazolása. Az egyik labdarúgó Veszprémből érkezik, míg a másik legutóbb az NB II-ben játszott.
Fejér Megye I: 16 helyett csak 13 csapattal indul a bajnokság?
Úgy fest, a 2017/2018-as bajnokság Fejér megye legmagasabb osztályban hárommal kevesebb csapattal rajtolhat el az előző szezonhoz képest.
Zajlik a VI. Nyári Decathlon Bajnokság
Dunaújvárosban nyáron is pattog a labda. Július elejétől augusztus közepéig az amatőr kispályás csapatok felkészülési bajnokságban vehetnek részt.









