Nagy Károly és a Bicske megállíthatatlan
Ezúttal a Tordas II. csapatát hagyták helyben Földes Gábor tanítványai.
A Bicske tudósítója így fogalmazott:
“Sokmindent lehet mondani a bicskei tartalékcsapatra, csak azt nem, hogy fakó, már csak rikító narancsszínű szerelésük okán sem. Ami ennél sokkal fontosabb, hogy a Földes Gábor által irányított Bicskei TC II negyedszer is gólzáporos győzelmet produkált, bejelentkezett a bajnoki címért és Nagy Károly egy dupla valamint három mesterhármas mellett már 11 góllal vezeti a gólvadászok listáját. A klubvezetés ezúttal – lévén az első csapat szombaton játszott – rendelkezésre bocsátotta Nyúl István masszőrt és Nagy György krónikás is rögzítette az egész mérkőzést.
Winklár Péter játékvezető lemondások miatt egyedül érkezett a rangadóra, azonban – a két igen sportszerű alakulatnak is köszönhetően – ezúttal nem volt nagyon nehéz dolga a mezőnyben (talán csak a leseknél kellett fokozottan figyelnie partjelzők hiányában), rendben, gyakorlatilag hiba nélkül vezetett a sípmester. A Bicske Tigers szurkolói csoport csaknem teljes létszámban, kipihenve (?) a tegnapi sikeres sárosdi kirándulást, szintén “játékra jelentkezett”, így kellemes napfényes időben indulhatott a vasárnapi záróderbi.
Földes Gábor ezúttal a Zabos 0 – Zámbó 6, Márton 8, Vincze 7, Grünfelder 8 – Boros 0, Nitti 8, Szoldáth 7 – Takács 7, Nagy 8, Kovács 6 összetételű kezdőnek szavazott bizalmat, míg csereként Pásztor 7 (23.p Boros helyett), Fehér 6 (61.p. Takács helyett), Agyagási 6 (61.p. Szoldáth helyett), Proszammer 6 (67.p. Zámbó helyett) és Sebján 0 (74.p. Kovács helyett) kapott lehetőséget. Az 5. percben Nagy gólba tartó emelését még kivágták a vendégvédők, de a 12. percben már kapituláltak, amikor rövidre sikeredett egy szöglet utáni felszabadító fejes és a fiatal csatár 10 méterről kapásból, félfordulattal bombázott a jobb sarokba (1-0). A 23. percben Boros vállsérülése miatt kivált a játékból, Pásztor váltotta.
A 26. percben Nitti szerzett labdát a 16-oson kívül majd rögvest lőtt is, de spiccel leadott kísérlete centikkel a bal kapufa mellé ment. A 28. percben a végig remekül játszó Márton szerzett labdát, két ellenfelén is átküzdötte magát, jól indította középen Nagyot, aki 14 méterről magabiztosan lőtte ki a jobb alsó sarkot (2-0). A 30. percben Hadnagy lőtt jó harmincról centikkel fölé, 3 perccel később pedig hazai szöglet után Takács fejelt mellé 11 méterről. A félidő utolsó momentuma a 44. percben Pásztor célt tévesztett fejese volt.
Az 51. percben növelte előnyét a BTC! Szoldáth vitte el a labdát a bal oldalon, középre játszott Nagynak, aki némi nehézség árán tartotta csak meg a labdát, de jól tette le Takácsnak, aki 8 méterről belsővel gyönyörűen talált a bal felső sarokba (3-0). Az 55. percben Márton előzte meg emberét a támadó térfélen és egy csel után 16 méterről külső rüszttel pontos, védhetetlen lövést küldött a jobb alsó sarokba, Csizmazia kapus hiába nyújtózott (4-0). A 60. percben újra Nagy, majd 10 perccel később Nitti próbálkozott, míg a 71. percben Fehér csapta be az alapvonalon védőjét, jól gurított középre, de Nagy ajtó-ablak helyzetben az ötösről ezúttal fölé vágta.
Márkus mellé lőtt labdája után a 86. percben Nagy állította be a végeredményt és saját újabb mesterhármasát, amikor egy védőről pattant elé a labda, ő pedig 11 méterről okosan, a szűk hely ellenére sikerrel emelt át a kapuson (5-0). A Tordas II ezen a napon a vártnál kevesebb ellenállást tanúsított, azonban ez mit sem von le a Bicske II csapatának érdemeiből, amely határozott és gólerős játékkal ezúttal is besöpörte a 3 bajnoki pontot. Folytatás jövő vasárnap 16.00 órakor igazi presztízscsatán, a szomszédvár Csabdi SE pályáján.”
Bicske II. – Tordas II. 5-0 (2-0)
Bicske, vezette: Winklár Péter
Bicske II.: Zabos – Márton, Vincze, Boros (Pásztor), Szoldáth (Agyagási), Nagy K., Takács (Fehér), Kovács (Sebján), Nitti, Zámbó (Proszhammer), Grünfelder.
Tordas II.: Csizmazia – Orosz, Márkus, Hadnagy (Farkas), Sztyéhlik, Kóti (Teszár), Sinka, Szalay (Mészáros), Vaszilkó (Fischer), Csóti, Cselkovics (Boroczki).
Gól: Nagy K. (11., 28., 87.), Takács (56.), Márton (57.)