Most érkezett: ősztől nem lesz Fejér vármegye egyes csapat ezen a településen
Megtörtént a hivatalos bejelentés.
A Mány a Bicske II. csapatával közösen indult a 2023/2024-es szezonban a vármegyei első osztályban. A fúzió azonban nem volt hosszú életű.
A mányiak közösségi oldalán megjelent poszt szerint a múlt hét csütörtökön eldőlt, hogy a két csapat nem fog közös együttest indítani ősztől. A bicskeiek elsősorban finanszírozási okokból kifolyólag nem látták megalapozottnak a további folytatást – írták a mányiak.
A bicskeiek minden erőforrásukat az NB III-ban szereplő gárda előmenetelére fordítják. A mányiak úgy érzik, hogy nem kaptak olyan mértékben szakmai segítséget, amire számítottak, és a kommunikációval is adódtak problémák.
A döntés egyoldalúan született. A mányiak felajánlották a Mány-Bicske II. csapatában szereplő bicskeieknek, hogy folytassák náluk, na és persze a korábban Mányon játszóknak is. Egyúttal megköszönték a BTC 1912 KFt.-nek az év során nyújtott áldozatvállalást, valamint sok sikert kívántak a céljaik eléréséhez.
Csütörtök este a mányiak összeültek, hogy eldöntsék, hol versenyeznek csapataik az új évadban. A Mányi TK felnőtt csapata a vármegye kettőbe fog nevezni. Anyagi és szakmai okokból is ezt tartották a legjobb döntésnek.
A Mány-Csabdi a vármegye háromban fog indulni. Az U-19-es bajnokságba nem neveznek együttest, a 17-19 éves fiatalok a két felnőtt keret között kerülnek elosztásra képességük, hozzáállásuk szerint.
Lesz viszont U-16-os mányi csapat, csakúgy, mint U-13-as együttes. A Bozsik korosztályokba, azaz a 7, 9 és 11 évesek csapatai is elindulnak.
Nyitókép: Unsplash