Mezőfalva II-Kisapostag: Ellentétes félidők mérkőzése! FOTÓK!

Fejér megye, Fejér Megye III
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

A Mezőfalva II. csapata hazai pályán megnyugtató kétgólos előnyre tett szert az első félidő során Pintér duplájával. A folytatásban azonban odatette magát a Kisapostag csapata.

A Mezőfalva II. tudósítója így összegzett:
“A Horfer Serleg Megye III. Dél Felnőtt csoportjában vasárnap 14.30-kor rendezték a 10. fordulót. Nagy iramban kezdett a hazai csapat. Az első negyedóra végére Pintér Károly kapott középen jó labdát. A védelmet lehagyva lőtt a vendéghálóba. A 34. percben ismét Pintér jutott főszerephez. Márok Máté indításából, a fél pályán végigcipelt labdával növelte Mezőfalva első félidős előnyét.

A szünet után eltűnt a hazaiak összeszedett, pontos játéka. A lélegzethez jutó vendégek szépítő góljára a 61. percig kellett várni. Akciógóllal Berczeli Károly talált hálóba. Alig 7 perc múlva Csima László 25 méteres szabadrúgása a hazai kapu jobb felső sarkában egyenlítette az esélyeket, 2-2-re módosítva a mérkőzés állását. Mezőfalva játéka ezután szétesett. A káoszt kihasználva a 71. percben Varjas Csaba szerezte meg a kisapostagi győztes találatot.

A Kisapostag edzője, Sági Csaba így értékelt:
“Az első játékrészben két ellentámadásból, kontrából lefutottak minket, melynek eredménye lett a két gól. A második félidőben csináltunk egy futós, hármas, belső védővonalat. Itt sikerült megfordítani a mérkőzést. Már nem tudott Mezőfalva a hosszú indításos stílusban játszani. Végül a technikásabb megoldás vezetett a három ponthoz.”

Mezőfalva II – Kisapostag 2-3 (2-0)
Vezette: Bécs Krisztina

Mezőfalva II: Szabó T. – Balogh D., Simon N., Petrovics, Tóth Z. Gergelyfi) – Sági, Rónai, Gombita (Vincze) – Márok, Pintér K. Vezetőedző: Simon József Attila
Kisapostag: Hegedűs S. – Pék, Timkó, Szalai Zs., Csima – Buglyó, Varjas (Farkas I.), Berczeli (Jóbi), Trifu (Major) – Szántó, Törjék. Vezetőedző: Sági Csaba

Gól: Pintér K. (19′, 34′), illetve: Berczeli (61′), Csima (68′), Varjas (71′)

Mezőfalva II - Kisapostag

kép 1 / 50

Ajánlott cikkek:

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM